Foci

Marco Rossi: Előreléptünk, elégedett vagyok

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem vár könnyű összecsapást hétfőn este az észtek ellen, Tallinnban, a Nemzetek Ligájában.

A találkozó helyszínén, az A. Le Coq Arenában tartott sajtótájékoztatón az olasz szakvezető az MTI kérdésére azt mondta, az, hogy Fiola Attila nem játszhat sárga lapos eltiltása miatt, nem okoz nagy problémát, ugyanis a keret összeállításakor készülnek az ilyen esetekre.

Minden poszton az ott bevethető legjobb játékost próbálom pályára küldeni. Három-négy változtatásban gondolkozom, hiszen három napja játszottunk, nem biztos, hogy mindenki megfelelően regenerálódott, s ez is egy fontos befolyásoló tényező. Az első mérkőzésünktől a legutóbbiig mindig láttam, éreztem előrelépést a csapat játékában. Ezzel elégedett vagyok, még ha pontszámban nem is tartunk ott, ahol szeretnénk

– fogalmazott. Az észtekről úgy vélekedett, bár mindhárom meccsükön kikaptak 1-0-ra, nem érdemeltek mindig vereséget.

Sem a görögöknek, sem kétszer a finneknek nem volt könnyű dolguk, nekünk sem lesz az. Tiszteljük az észt válogatottat és ismerjük az erősségeit, alázatos és kemény munka szükséges a győzelemhez

Újságírói kérdésre elmondta, van hosszú távú elképzelés a csapatépítésre, de ezt próbálják a megfelelő módon végrehajtani, nem úgy, hogy az az eredmények rovására menjen. Kiemelte: a 14. napot tölti együtt a válogatottal, és lát taktikai és szerkezeti fejlődést is együttesén.

Szalai Ádámmal kapcsolatban úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy a csatárt érik kritikák amiatt, mert a nemzeti együttesben az utóbbi hat találkozón nem talált be, ő továbbra is kitart mellette.

Az, hogy ő a csapatkapitány, megmutatja, mennyire megbízom benne. Bár legutóbb Athénban nem volt szerencséje, vezér a pályán, egy igazi harcos, aki sokat dolgozik és küzd a csapatért a kezdő sípszótól a lefújásig. Örülök a hozzáállásának, mert példa a fiataloknak

– hangsúlyozta a kapitány.

Willi Orbánról úgy vélekedett, az athéni bemutatkozásán megmutatta, milyen kiváló játékos, még akkor is, ha a görögök győztes gólja előtt hibát követett el. Szerinte nem kérdés, hogy minőségi változást hozott a csapatba.

Az észt-magyar találkozó hétfőn, magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik