Foci

Egy jó magyar válogatottra számítanak az észtek

Az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nehéz találkozóra számít a magyarok ellen a Nemzetek Ligájában.

Martin Reim az MTI-nek elmondta, ugyanúgy készültek a tallinni találkozóra, mint az előző három forduló összecsapásaira, amikor a finnektől Tallinnban és Turkuban, míg a görögöktől saját közönségük előtt kaptak ki.

Mindháromszor 1-0-ra vesztettünk. A legnagyobb gond, hogy nem tudtunk betalálni, hiszen aki nem szerez gólt, nem tud nyerni. Újabb nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a magyarok csapatként jók. Nincsenek szupersztárjaik, a többiek közül nagyon kiemelkedő egyéniségeik, de vannak jó játékosaik, mint Sallai Roland

– hangsúlyozta a 47 éves kapitány, és rámutatott: amennyiben kikapnak, úgy kiesnek a C osztály 2. csoportjából, míg a magyarok ebben az esetben már nyugodtan tekinthetnek előre.

Reim futballistaként 157 találkozón lépett pályára az észteknél, ezzel vezeti a válogatott örökrangsorát. Szerepelt Budapesten 2003 novemberében, a két fél egymás elleni első hivatalos összecsapásán, amelyen az észtek legyőzték a magyar válogatottat.

A találkozó október 15-én, hétfőn magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik az A. Le Coq Arenában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik