Az Európa Liga csoportkörének második fordulójában Londonba, a Stanford Bridge-re utazott a MOL Vidi, ahol csütörtök este meglepetést okozott szervezett játékával, kifejezetten veszélyes kontráival (Chelsea-MOL Vid 1-0). A fehérváriak játéka még a Chelsea olasz edzőjét is meglepte, így a mérkőzés végén Maurizio Sarri a londoni klub honlapján óriási dicséretben részesítette a Vidit.
A MOL Vidi szervezett védekezésén és veszélyes, de sajnos eredménytelen kontratámadásin kívül már csak a magyar szurkolók okoztak nagyobb meglepetést. A Stamford Bridge 41 631 férőhelyéből, egy kis szektornyi helyre 1400 jegyet adtak el a vendégeknek, amely egytől egyig el is keltek (egyes információk szerint továbbá mintegy 2-3 ezer londoni magyar is a Vidinek szurkolt a helyszínen).
Na már most, miközben a jelenlévő Chelsea-nézők (39 925-1400) csendben kvaterkáztak, sztorizgattak, addig az 1400 Vidi-szurkoló simán lekiabálta őket. A televízió előtt, de a helyszínen is a magyarok hangja érvényesült végig a 90 perc alatt.
A 20. percben például tisztán hallhatóan felcsendült a magyar pályákon szokásos zrika egyike, a
nincs hangotok, parasztok nincsen hangotok, nincsen hangotok, parasztok nincsen hangotok!
Mindebből persze a dél-nyugat londoni úri közönség egy szót sem értett – szerencsére, lévén a kifejezetten tehetős negyedben a szó igazi, és pejoratív értelmében is kevés a paraszt.
London „közelebb van”, mint Felcsút
Ugyanis a szép számú, áldozatkész Vidi-szurkolónak úgy látszik valamiért egyszerűbb, könnyebb, jobban megéri Londonig utazni, mint Felcsútig.
A magyar bajnok címvédőjének hazai meccseit idén
- a Paks ellen 1058-an,
- a DVSC ellen 1446-an,
- a Kisvárda ellen 1744-en,
- a Mezőkövesd ellen 696-an látták.
Átlag 1266-an váltottak jegyet úgy, hogy ebben azok a bérletesek is benne vannak, aki nem biztos, hogy elutaztak az adott találkozó kedvéért. Tény, a Paks, a DVSC, a Kisvárda, vagy a Kövesd nem a Chelsea. Nem az a szint, nem az az élmény. Ahogy a Puskás Pancho Aréna sem a Stamford Bridge.
Ráadásul három éve albérlet, nem a Vidi saját stadionja. Ugyanakkor megkockáztatjuk, az akusztikai hatás 3500 teli torokból üvöltő Vidi-szurkoló esetén tán még jobb is lenne, mint aktuálisan csütörtök este a csendben ücsörgő londoniak között volt.
Így csak remélni tudjuk,
- mire végre a székesfehérvári önkormányzat átveszi a Vidi egészen pazarra sikeredett új stadionját,
- és a csapat az első tavaszi fordulóig belakja (a Chelsea elleni decemberi visszavágót sem tudják otthon rendezni),
- a Red Blue Devils csoport is megbékél az új névvel és címerrel.
Így legalább annyian járnak majd busszal, gyalog, vagy kerékpárral a Sóstói Stadionba, mint repülővel, méregdrága pénzen Londonig, a Chelsea-Vidi meccsre.
(Nyitókép: A Vidi szurkolói a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott Chelsea – Vidi FC mérkőzésen a londoni Stamford Bridge stadionban 2018. október 4-én. A Chelsea 1-0-ra győzött. Koszticsák Szilárd/MTI)