Foci

Más kiszaladt volna a világból, egy ilyen gól után, ő meg csak annyit mondott, befér a top 3-ba

Már az előző fordulóban is pengeélen táncolt a Napoli, de akkor még 0-2-ről sikerült fordítania a Milan ellen, most viszont a Sampdoria ellen nagyon csúnya pofonba szaladt bele Carlo Ancelotti csapata.

A Sampdoria 2010 óta nyeretlen volt a Napoli ellen, de most kiadós verést osztott ki, a 32. percben már 2-0 volt a genovaiaknak, Gregoire Defrel lőtte mindkét gólt, amik közül főleg az első volt látványos.

A meccs legnagyobb gólját azonban Fabio Quagliarella szerezte, aki Bartosz Bereszynski nem túl jó beadását szédületes mozdulattal sarkazta be a levegőből.

A 35 éves Quagliarella a Nápolytól 30 kilométerre lévő Castellammare di Stabiában született, játszott a Napoliban is, így érthető, miért nem ünnepelte a gólját ujjongva, sőt volt egy olyan mozdulata, mintha egyenesen bocsánatot kérne.

Ő maga egyébként azt mondta, nem ez volt élete legszebb gólja, de benne van az első háromban.

“Valahol szomorú vagyok, hogy mindig gyönyörű gólokat szerzek a Napoli ellen, amely a szívem csücskének számít” – mondta az álomgólok nagymestere. Íme egy kis válogatás:

Serie A, 3. forduló:

Sampdoria – Napoli 3-0 (2-0)
gól: Defrel (11., 32.), Quagliarella (75.)

 

Az állás:
1. Juventus 3 7-3 9 pont
2. Sassuolo 3 8-5 7
3. Fiorentina 2 7-1 6
4. SPAL 3 2-1 6
5. Napoli 3 5-6 6
6. Atalanta 3 7-4 4
7. Internazionale 3  5-3 4
8. Empoli 3 3-2 4
9. AS Roma 3 5-5 4
10. Udinese 3  3-3 4
11. Torino 3 3-3 4
12. Cagliari 3 3-4 4
13. Sampdoria 2 3-1 3
14. AC Milan 2 4-4 3
15. Genoa 2 5-6 3
16. Lazio 3 2-4 3
17. Parma 3 3-5 1
18. Bologna 3  0-4 1
19. Frosinone 3 0-5 1
20. Chievo 3 3-9 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik