Foci

2Rule-mezbe öltöztetett papírfigurák ültek a felcsúti drukkerek helyén

Az MTI tudósítása szerint 2155 néző látta a helyszínen a Mezőkövesd-Puskás Akadémia NB I-es bajnokit, amely a hazaiak 2-0-s sikerével végződött.

A helyszínen készült képek alapján mindössze pár fő foglalt helyet a vendégeknek fenntartott szektorban, ami több okból sem meglepő, egyrészt a Felcsút-Mezőkövesd távolság,

másrészt a Puskás Akadémia-drukkerek meccslátogatási szokásai miatt, hiszen a hazai meccseken sem tolonganak a lelátón, ahogy az a Kisvárda elleni bajnokin kiderült, amikor 61 ember foglalt helyet a Pancho Arénában.

A Nyugati Fény szúrta ki, hogy vicces kedvű emberek tettek arról, hogy ne legyen teljesen üres a vendégszektor Mezőkövesden, és papírfigurákat ültettek oda, ahol a felcsúti szurkolóknak kellett volna helyet foglalniuk.

Ráadásul még csavartak egyet a poénon, mert a bábukra 2Rule-mezt rajzoltak,

ez az a Mészáros Lőrinc által tulajdonolt magyar sportszergyártó, amely a Puskás Akadémiát, a Haladást és Diósgyőrt öltözteti.

A mostani akcióról beszámoló Felcsút, Zs-közép nevű Facebook-csoport oldalán az olvasható, hogy a közeljövőben várható még hasonló megmozdulás a részükről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik