Foci

Sergio Ramos az UEFA gáláján cukkolta Mohamed Szalah-t

Rengeten internetes felületen kering az UEFA monacói gálájáról az a felvétel, amin Sergio Ramos megkocogtatja Mohamed Szalah vállát. A Real Madrid játékosa azóta közellenség a Liverpool-szurkolók számára, mióta a májusi Bajnokok Ligája-döntőben egy válldobással kiiktatta az egyiptomi sztárjátékost.

Sergio Ramos előbb kiiktatta Szalah-t a meccsből, majd üzent neki
A Real Madrid csapatkapitánya még csak sárgát sem kapott. Szerinte ilyen a foci.

Az európai szövetség gáláján már eleve szerencsétlen módon Szalah mögé ültették Ramost, aki az elmúlt esztendő legjobb hátvédjének járó díjat vette át. Miután átvette az elismerés mellé járó trófeát, a széke felé menet meglapogatta az egyiptomi játékos vállát menet közben, aki erről tudomást sem vett.

Az emberek zöme úgy érzi, Ramos sportszerűtlen volt, a spanyol csapat hívei szerint inkább békülni akart. Az biztos, hogy Szalah nem reagált semmit, így aztán rajtunk múlik, miként értelmezzük a mozdulatot.

A gálán az egyéni elismerések mellett kisorsolták a BL-csoportokat is, ahol egyelőre nem találkozik majd a két csapat egymással.

Kőkemény csoportok jöttek össze a Bajnokok Ligájában
Csütörtökön, Monacóban sorsolták ki a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonjának csoportjait.

Nyitókép: Valery Hache/AFP Photo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik