Élő Foci

Hatalmasat küzdött a Vidi, de kiesett a BL-ből

Pokolian nehéz mérkőzés várt a MOL Vidi FC csapatára, miután a Bajnokok Ligája play-off körében 2-1-re kikapott hazai pályán a görög AEK Athén ellen.

BL: óriásit küzdött, de kikapott a MOL Vidi
Egy korai piros lap után kilátástalannak tűnt a helyzet, ám Danko Lazovics visszahozta a reményt. Csoda kell Athénban.

Nem kisebb feladatra készült a magyar bajnok, mint a történelem során az első csapattá válni, amely a rájátszásában, hazai vereség után továbbjut.

Ezek után idegesen is játszott a magyar csapat, a görögök szemmel láthatóan remekül felkészültek ellenfelüből. Loic Nego alig ért labdába, Kovács Istvánra azonnal ketten ugrottak szerelni. Két szabadrúgás után alakult ki veszély, de Vaszilosz Barkasz védte Danko Lazovics lövését és Stopira lábáról nem kapuba pattant a labda. Az AEK jóval veszélyesebb volt a szélekről középre tekert labdákkal, de az érkező játékosok rendre lemaraadtak szerencsére.

Fordulás után rögtön gondban voltunk, mivel Hélder Lopes kapott az első percben egy beívelést, a föl sem ugró Fiola Attila utánanyúlt, a portugál középpályás pedig előadta élete színjátékát. A lengyel játékvezető tizenegyest adott, Petrosz Mantalosz pedig bevágta a büntetőt.

Ettől kicsit tűzbe jött a Vidi és kilenc perc alatt egyenlített, a kicsit följebb küldött Nego kapott jó labdát egy görög védekezési hibát kihasználva és a kimozduló Barkasz fölött némi szerencsével átpörgetve egyenlített.

Belelendült a Vidi, jöttek a helyzetek, az AEK játékosai egyre tanácstalanabbnak tűntek, majd Lopes óriási butaságot csinált: tett egy fejelő mozdulatot, amiért a játékvezető jogosan kiállította. Teljes gőzzel ment előre a Vidi, a görögök pedig ölték az időt nagyon, végül nem változott az állás, így 3-2-s összesítéssel az AEK Athén jutott a BL főtáblájára, míg a Vidinek marad az Európa Liga csoportköre.

Eredmény, Bajnokok Ligája, Play-off:

AEK Athén (görög)– Vidi FC 1-1 (0-0)
Athén, Olimpiai Stadion, 21:00, j.v.: Szymon Marciniak (lengyel)

AEK Athén: Barkasz – Bakakisz, Ikonomu, Lambropulosz, Hult – Galanopuloszz, Simoes – Lopes, Klonaridis (Ponce 62.), Mantalosz (Cosic 90.) – Livaja (Alef 84.)
Vidi FC: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (Pátkai 45.)  – Kovács I., M. Scsepovics – Lazovics

Gólszerző: Mantalosz 48. ill. Nego 57.
Piros lap: Lopes 81.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Okosan játszó Vidi kell a sikerhez

Nehéz a magyar bajnok helyzete: legalább két gólt kell szereznie a csapatnak a továbbjutáshoz. Ennek ellenére Marko Nikolics azt mondta, nem szabad fejjel rohanni a falnak, fegyelmezett focira lesz szükség.

A Vidi nem rohan ész nélkül előre Athénban
Marko Nikolic a koncentráltságot hangsúlyozta az AEK Athén előtti BL-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón.

Most akkor Vidi FC, vagy MOL Vidi FC?

A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörét az UEFA úgy kezeli, mintha főtáblás meccs lenne. Ennek az a következménye, hogy a csapatok nevében, ezért a nemzetközi mérkőzéseken az olajvállalat logója szerepelhet a mezen, de a csapat, vagy a stadion nevében nem. Ezért tűnik el a “MOL” a csapatnévből a BL-ben.

A Vidinek már fújt ez a játékvezető

A mérkőzésen dirigáló Szymon Marciniak egyszer már vezetett meccset a Vidinek. A Videoton 2012 augusztusában 3–0-ra nyert Gentben Európa Liga-selejtezőn. Elfogadnánk most is egy 3-0-s magyar sikert a BL-ben!

Mindkét csapat egy helyen változtatott

Persze nem meglepő, hiszen mindkét csapat kezdőjéből kiállítottak játékost. A magyarbajnoknál Huszti helyét Marko Scsepovics veszi át, míg a túloldalon szintén olyan labdarúgó jut szóhoz, akit becseréltek az első meccsen: Hélder Lopes

Olvasói sztorik