Foci

Becsúszás, fojtogatás, pofoneső, három piros

A megye 2-ben, a Tarnaméra-Vámosgyörk meccsen elszabadult a pokol.

Sportpályákon ritkán látható brutalitás helyszíne volt szombaton Tarnaméra – számolt be a heol.hu. A Heves megyei falu megyei II-es futballcsapata vasárnap épp a 2. bajnoki fordulóját játszotta Vámosgyörk ellen, amikor  78. percében, 2–1-es hazai vezetésnél elszabadult a pokol a játéktéren.

A futballpályán ritkán látható bunyó azt követően kezdődött, hogy a hazaiak védője, B. Balázs durván becsúszva próbálta szerelni a vendégek játékosát, E. Mihályt. A spori szabadrúgást ítélt, de a Vámosgyörk játékosa annyira berágott az ütemtelen szerelési kísérleten, hogy hátulról elkapta a földről épp feltápászkodó védőt és fojtogatni kezdte. Hiába fújta teli tüdőből a sípot, majd szólította fel többször is a spori, hogy hagyja abba, csak nem akarta elereszteni E. Balázs ellenfele nyakát. A játékvezető erre nekiesett és lefeszítette a megvadult Vámosgyörki játékost ellenfeléről, aki alig kapott levegőt, majd vért köpött.

E. Mihály a játékvezetővel folytatta a bunyót, arcon csapta majd a segítségül érkező főrendezőnek is lenyomott egyet. A szélső eztán észbe kapott, és azzal bizonyította mennyire gyors, hogy némi fogócska után átugrott a sportlétesítményt határoló vadhálón, és csak percek múlva sikerült rávenni arra, hogy vonuljon be az öltözőépületbe.

Mindeközben egy másik györki játékos, E. Krisztián és beszállt a bunyóba, ő a rendezőként ténykedő B. Zsoltot ütötte meg a játéktéren és azon kívül.

A meccset a spori félbeszakította, és közben a szabálytalankodó B. Balázsnak, illetve E. Mihálynak és E. Krisztiánnak kiosztott három piros lapot.

B. Balázst kórházba szállították, a helyszínre érkező rendőrök megkezdték az intézkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik