Foci

Csányi botrány: bírót vertek a sokadosztályban

Arconköpés, hátulról láb közé (igen oda), és köríves veserúgás. Ilyen fonimságok miatt csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolnak három "Mennyi Bajnokság", pontosabban MB2 béli labdarúgót.

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt L. Ádám elsőrendű, L. László másodrendű és H. György harmadrendű rendű vádlottak ellen. A csányi futtballcsapat játékosai még tavaly november 4-én a Csány-Ecséd megye II-es meccsen feledkeztek meg magukról.

Heves Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint “a második félidő 88. percében az ecsédiek már 5:1 arányban vezettek, amikor a játékvezető a vendégcsapat javára szabadrúgást ítélt. A bírói döntést a hazai játékosok – akik a mérkőzés alakulása miatt egyébként is igen zaklatottak voltak – nem akarták elfogadni, tiltakoztak, szitkozódtak. A sorfal felállítása közben az I. rendű vádlott, aki a 10-es számú mezt viselte, meglökte a játékvezetőt, majd az arcába köpött.

A bíró ezért piros lap felmutatásával kiállította, ami tovább növelte a helyiek indulatát. Annyira, hogy a 8-as mezszámot viselő II. rendű vádlott hátulról a játékvezető lába közé rúgott, melyet követően a bíró H. Györgynek is felmutatta a piros lapot.

Ekkor lépett színre a III. rendű vádlott, aki a két kiállítás miatt magából kikelve, fenyegetően kiabálva a játékvezető felé indult. Az újabb fizikai atrocitást a rendezők akadályozták meg. A játékvezető a játékosok magatartása miatt lefújta a mérkőzést. Amikor már az öltözőbe vonultak, a II. rendű vádlott egy köríves mozdulattal oldalról még vesetájékon rúgta a bírót.

A vádlottak nyilvános rendezvényen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a jelenlévők körében riadalmat és megbotránkozást keltsen. A Hatvani Járási Ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a labdarúgókat, akikkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.”

Szép történet. Mint a régi szép időkben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik