Foci

Kivédett büntetővel és győzelemmel kezdte Dárdai Pál csapata a bajnokságot

A Bundesliga idei kiírásának nyitófordulójában rögtön győzelemmel kezdett szombaton Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC. A berliniek a 27. percben szereztek vezetést Vedad Ibisevics révén, aki Valentin Lazaro tökéletes centerezését lőtte be közvetlen közelről az üres kapuba. A hajrára azonban tizenegyeshez jutott a Nürnberg, miután egy bevetődő védő kezére pattant a labda. Rune Jarstein azonban kivédte a tizenegyest, így megmaradt az 1-0-s eredmény, amely már nem változott. A mérkőzés utolsó perceiben pályára lépett ifjabb Dárdai Pál is.

Szintén hazai pályán nyert a Wolfsburg, miután őrületes végjátékot nyert meg a Schalke ellen. A Farkasok korán, már a 33. percben vezetést szereztek John Brooks góljával, majd a második félidőben emberhátrányba is kerültek, miután Matija Nasztaszicsot kiállította a játékvezető. Elsőre megúszta volna sárga lappal a szerb, ám a videobíró javaslatára visszanézte az esetet Patrick Ittrich és úgy ítélte meg, a Schalke játékosa veszélyeztette ellenfele testi épségét.

Mégis egyenlíteni tudott a vendégcsapat, mivel a 85. percben tizenegyeshez jutott, amelyet Nabil Bentaleb értékesíteni tudott, ám pontot így sem szerzett a gelsenkircheni csapat. A győztes gólt ugyanis Daniel Ginczek szerezte a 94. percben.

Ezalatt idegenben nyert az Augsburg és a Frankfurt is, a nap eddigi egyetlen döntetlenjét pedig a Hannover játszott a Werder Bremen vendégeként.

Eredmények – Bundesliga, 1. forduló

Düsseldorf–Augsburg 1–2
Gólszerző: Raman 40., ill. Hinteregger 57., Hahn 77.

Hertha BSC–Nürnberg 1–0
Gólszerző: Ibisevic 28.

Werder Bremen–Hannover 96 1–1
Gólszerző: Gebre Selassie 85. ill. Weydandt 77.

Freiburg–Eintracht Frankfurt 0–2
Gólszerző: N. Müller 10., Haller 82.

Wolfsburg–Schalke 04 2–1
Gólszerző: Brooks 33., Ginczek 94., ill. Bentaleb 86.
Kiállítva: Nasztaszics 65.

Nyitókép: Matthias Kern/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik