Foci

Megunta a Fradi az öt éve tartó sikeres sikertelenséget

Kedd délután jelentette be a Ferencváros a nap egyik legváratlanabb hírét: öt év után távozott a csapat éléről Thomas Doll vezetőedző. Azt ugyan nem mondanánk, hogy a döntés meglepetés, az időzítés már annál inkább:

öt fordulót követően a Fradi veretlenül vezeti a magyar bajnokságot.

Bár a felek közös megegyezésként jelentették be a szakítást, ettől még kétség ne legyen, Dollnak 2019 nyarán járt volna csak le a szerződése, így mindenképpen szépen csomagolt, de egyoldalú döntésről van szó.

A vezetőedző menesztése mögött gyakorlatilag két nagy problémaforrás áll:

  • nemzetközi porondon a Ferencváros borzalmasan szerepelt az elmúlt öt évben,
  • a legutóbbi kupafiaskó, a Maccabi Tel Aviv elleni EL-kudarc óta a szurkolók szinte minden meccsen olykor már egy hazaadás után is kórusban a követelik: Auf Wiedersehen, Thomas Doll!

A Fradinak itthon kimagaslóan magas költségvetése van (5 milliárdot meghaladóról lehetett olvasni mindenütt), gyakorlatilag a Vidivel harcolnak csak a bajnoki címért, ha nincs épp egy olyan fellángolás, amilyen a Honvédé volt a 2016/17-es szezonban.

Doll a Videoton elleni bajnokin 2017). Fotó: Szirtesi László/Getty Images

Thomas Doll pedig gyűjtögetett magyar serleget: bajnoki címet nyert 2016-ban, egymás után háromszor kupagyőztes volt (2015, 2016, 2017), ráadásul 2016-ban épp az örök rivális Újpestet győzte le, ezen felül egy ligakupa- (2015) és szuperkupa-győzelem is összejött (2015, 2016). Ilyen eredménysor mellett pedig könnyen elhitték a szurkolók, amikor európai csoportkört ígért a vezetőség.

Itt jött a feketeleves: a német edző mérlege siralmas a nemzetközi porondon.

Már a hazai bajnokságban is elvétve győzte le a szintén kimagasló Vidit, de a 2016-os Honvédot, sőt a Michael Oenning-féle Vasast sem tudta megfogni Doll vezetésével a Fradi. Nyugodtan levonhatjuk a következtetést: nem erőssége a német edzőnek nagy meccset nyerni.

Európában 16 meccsen, 4 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 18 rúgott és 21 kapott gól az FTC mérlege az elmúlt öt évből, ami finoman szólva lehangoló.

Thomas Doll és a Ferencváros Európában

2014., Európa Liga

1. selejtezőkör: Sliema Wanderers FC (máltai)-Ferencvárosi TC 1-1, 1-2
2. selejtezkör: HNK Rijeka (horvát)-Ferencvárosi TC 1-0, 2-1
2015., Európa Liga

1. selejtezőkör: Go Ahead Eagles (holland, másodosztály)-Ferencvárosi TC 1-1, 1-4
2. selejtezőkör: Ferencvárosi TC-FK Željezničar Sarajevo (bosnyák) 0-1, 0-2
2016., Bajnokok Ligája

2. selejtezőkör, FK Partizani Tiranë (albán)-Ferencvárosi TC 1-1, 1-1 (tizenegyesekkel a Partizani jutott tovább)
2017., Európa Liga

első selejtezőkör: Ferencvárosi TC-FK Jelgava (lett) 2-0, 1-0
második selejtezőkör: Ferencvárosi TC- FC Midtjylland (dán) 2-4, 1-3
2018., Európa Liga

első selejtezőkör: Ferencváros-Maccabi Tel-Aviv 1-1, 0-1

Az FTC elvétve jutott tovább bármilyen párharcból, így aztán már akkor felbőszültek a szurkolók, amikor 2016 nyarán az albán Partizani Tirana is kiejtette a magyar bajnokot.

Döbbenet: kiesett a Ferencváros Európából
A magyar bajnok 11-esekkel esett ki a Bajnokok Ligájából, és így az Európa Liga selejtezőjében sem folytathatja.

Ehhez jön még a tény, hogy Thomas Doll játékosügynöknek sem utolsó, évről évre tucatnyi játékos érkezett a Fradiba, csak éppen sokszor nem ütötték meg az NB I-es nívót sem. Az átláthatatlan játékrendszer, a rossz légiósok és az évenkénti nemzetközi leszereplés már két éve is csípte a drukkerek szemét.

A Ferencváros vezetősége információnk szerint először 2017. nyarán veszítette el a türelmét. Tavaly, a hetedik forduló, a Videoton elleni 3-1-es zakó után, amikor a megszerezhető 21 pontból csak tízzel rendelkezett a Fradi (2 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereséggel,) már megvolt a pótlására kijelölt szakember, utána azonban négy győzelem következett zsinórban, majd őszi elsőség, így megnyugodtak a kedélyek és a vezetők.

Ferencváros-szurkolók az MTK elleni bajnokin. Fotó: Szirtesi László/Getty Images

Idén a négy győzelem egy döntetlenes kezdés azonban kevésnek bizonyult a kupafiaskó után, vélhetően a Maccabi Tel-Aviv elleni párharc megpecsételte Doll sorsát. Legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy már szerda délelőttre ígérte a klub, hogy bejelenti az új edzőt.

Így aztán egyetlen kérdésünk maradt: Jó döntés most elküldeni?

Jó döntés most elküldeni Thomas Dollt?

Nyitókép: Szirtesi László/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik