Foci

Thomas Doll jó játékosügynök, vagy jó edző?

Nem sikerült a bravúr, kizúgott a Fradi Dániában
Lehetetlennek tűnt a helyzet, az első félidőben el is dőlt a továbbjutás.

A Ferencváros csütörtök este 3-1-re kikapott Dániában, így kettős vereséggel, 7-3-as összesítéssel kiesett a Midtjylland ellen az Európa Liga selejtezőjében. A párharcot alapvetően befolyásolta Julian Koch kiállítása: a Fradi középső védőjét az első meccs első félidejének végén, 2-0-s hazai vezetésnél állították ki, erősen vitatható módon.

Mi történt a Fradival?

Már akkor érezni lehetett, hogy egy ilyen szoros párharcot el is dönthet a piros lap és a büntető, és valóban, a sikeres 11-es miatt a szünetre már 2-1-el mentek a csapatok, majd a dánok 3-0-ra lehozták a második félidőt. Dániában Koch eltiltása és több kulcsember sérülése miatt már csoda lett volna, ha tud valamit alkotni a Fradi.

Mindezek ellenére a párharc mindkét meccsén akadtak furcsaságok. Az odavágó szünetében evidensnek tűnt, hogy Thomas Doll átszervezi a csapatot, amely onnantól foggal-körömmel védi a szűk előnyét, amit akár meg is tarthat hazai pályán. Csak részben történt ez meg, mert bár a zöld-fehérek valóban védekezni kezdtek, ez a védelem rögtön a második félidő kezdetétől sebezhető volt, bármiféle harci szellem nélkül.

Akár fel is spannolhatta volna az igazságtalan kiállítás a fradistákat, védekezhettek volna szervezetten és elszántan, ehelyett a dánok átmentek a csapaton, mint kés a vajon. Pedig lett volna 15 perc feltüzelni a játékosokat, a csapat felállását és taktikáját úgy átszervezni, hogy megpróbálják kibekkelni a félidőt, és maradjon remény a visszavágóra. Ez azonban bántóan nem sikerült.

Tavaly nyár óta gyakorta látható játékszervezési koncepció nélkül, esetlegesen futballozik a csapat

– írta mindössze három hónapja lapunk szakértője, Ferenczi Attila.

A Fradinak továbbra is messze van még Nyugat-Európa
Az OTP Bank Liga 25., szombati fordulója előtt két külhoni edző játékfelfogásbeli különbségén keresztül mutatjuk be azt, mi a baj az Üllői úton.

A kétgólos hátrány, és a kulcsemberek sérülése (csak két egészséges védő maradt, ezért még Gera Zoltán is a hátvédsorban szerepelt) szinte lehetetlenné tette a Fradi dolgát, ennek ellenére a visszavágón is felkaptuk a fejünket néhány mozzanatra.

Például Jess Thorupot, a dánok edzőjét a sportlap szembesítette Doll kijelentésével, miszerint “a Midtjylland más szintet képvisel, mint a Ferencváros”. Mire a szakember elcsodálkozott: “Érdekes, ha így gondolja”.

Doll nem akart a sok sérülttel mentegetőzni, ugyanakkor kijelentette, hogy a dán csapat “más dimenzió”, ez a realitás, ami “nemcsak a Ferencvárosra igaz, hanem az egész magyar klubfutballra”. Ahogy az első meccsen is, ismét feltette a kezét egy komolyabb akadálynál.

“Támadó szellemben kellett volna kezdenünk, mégis a dánok kezdeményeztek – folytatta. – Sokat hibáztunk. Ez a teljesítmény ezen a szinten nem elegendő.”

Mintha éppen ez lenne Doll feladata: felkészíteni a csapatát, hogy – ha úgy dönt – támadó szellemben focizzon, nem sokat hibázva.

Az Üllői úton a helyzet változatlan

Mi változott tavasz óta, amikor azt írtuk, hogy “a német edző inkább az összevásárolt, drágább, alapvetően valóban jobb játékosok egyéni kvalitásaitól várja a meccs megnyerését”? Nem sok minden. Dániában a lefújás után ismét a vásárlások kerültek szóba, elsősorban a védők.

Rendben, sok volt a sérült, ebben a – gyönyörűen induló – párharcban minden a Fradi ellen szólt, a kiesés elkerülhetetlen volt. Ha el is fogadjuk ezt, mitől várhatunk változást?

Thomas Doll 2013 decemberében lett a Ferencváros edzője. Az első másfél szezon ráment az építkezésre, majd 2014/15-től kezdve három Magyar Kupát nyert, közben 2016-ban bajnokságot is, amivel besöpörte az Év edzője díjat.

Ám itthon vitézkedni kiemelkedő anyagi lehetőségekkel csak egy dolog. A nemzetközi szereplések viszont évről évre ugyanolyan rituálé szerint zajlanak: kiesés a selejtezőből, majd kész magyarázatok a kudarc okaira. Mindig akad külső tényező.

Ráadásul itthon sem minden fenékig tejfel. Legutóbb a Fradi csak negyedik lett, ami – lássuk be – nem olyan nagy fegyvertény az NB 1-ben. A 2015/16-os bajnokságban használt, és “itthon sikeres passzvonalakkal a nemzetközi szint legalján láthatóan semmire sem mentek, ráadásul 2016/17-re már az OTP Bank Liga többi csapata számára is sematikussá váltak, kiismerhetőek lettek” – írtuk tavasszal.

A játékoskeretre, távozókra hivatkozni pedig értelmetlen, elvégre van pénz a pótlásukra, csakis a szakmai stáb felelőssége, hogyan sikerül ez. Elvben akár még tehetségesebb játékosokat is lehetne találni, nem tiltja semmi. De hogy ne menjünk ilyen messzire, mire való az utánpótlás?

Thomas Doll jó játékosügynök, vagy jó edző?

Doll 2013 végén megörökölt keretéhez 18 új játékos érkezett csak az első szezonban (kölcsönzöttekkel, az U19-ből felkerülőkkel együtt, a Transfermarkt szerint). És a tempó később sem lankadt, ami mögött nehéz szisztematikus csapatépítést felfedezni, különösen ha a mutatott játékot, elért eredményeket is figyelembe vesszük.

A Ferencváros keretéhez kerülő játékosok

2014/15: 18
2015/16: 14
2016/17: 18
2017/18: 6+11 – folyamatban

A Transfermarkt adatai alapján, a kölcsönvettekkel, és az utánpótlásból felkerülőkkel együtt. A mostani átigazolási idényben a hat igazolás mellett 11 ifistával kötött profi szerződést a klub, és még várhatóan további igazolások.

Doll csapatába tehát óvatos számítások szerint is 56 játékos érkezett már három és fél átigazolási idény alatt, ami azon túl, hogy brutális szám, a szisztematikus csapatépítés nyomát sem lehet felfedezni benne.

A német edzőnek ekkora játékosmozgás mellett nem sikerült előre lépnie csapatával. Kérdés, a sok igazolás kinek az igénye, és kinek az érdekét szolgálja? Ami biztos, a Ferencváros vezetésének sportcéljait, hogy a csapat végre nemzetközi téren is továbbjusson augusztusnál, egyáltalán nem.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Midtjylland (dán)-Ferencváros 3-1 (1-0)
Herning, MCH Arena, v.: Alper Ulusoy (török)

Midtjylland: J. Hansen – R. Nissen, K. Hansen, Halsti, Dal Hende – Poulsen, Sparv, Hassan – Wikheim (Kroon, 63.), Onuachu (Sörloth, a szünetben), Drachmann (Duelund, 78.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Batik, Gera, Csernik – Moutari, Rui Pedro, Gorriarrán, Bőle (Kundrák, 44.) – Lovrencsics B., Priskin (Csonka, 87.)
gólszerzők: Wikheim (34.), R. Nissen (71.), Sörloth (81.), illetve Rui Pedro (64.)
sárga lap: Onuachu (30.), Drachmann (40.), Dal Hende (65.), Sörloth (72.), illetve Csernik (4.), Moutari (13.), Priskin (38.)
továbbjutott: a Midtjylland, 7-3-as összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik