Foci

Thomas Doll tagadja a Vidi elleni kémkedést

Bő tíz nappal a Malmö edzőjének leleplező nyilatkozata után Thomas Doll is úgy érezte, meg kell szólaljon az ügyben.

A Mol Vidi Malmö elleni BL-selejtező első meccse előtt az nyilatkozta Uwe Rösler, az FF Malmö vezetőedzője, hogy nagyon jó barátja Thomas Doll, aki mindent elmondott a Vidiről. Rösler és Doll 1990-ben az Német Demokratikus Köztársaság válogatottjának egy időben volt a tagja, mi több, amikor Maracanában 3-3-as döntetlent játszottak Brazíliával, szobatársak voltak a túrán.

A Vidi-Malmö párharc végeredménye már ismert, a fehérváriak kiejtették a BL-ből az eredetileg erősebbnek gondolt svéd bajnokot. A felcsúti visszavágó után Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója odaszúrt Dollnak, amikor úgy fogalmazott: „Köszönöm azoknak, akik felkészítették a Malmö vezetőedzőjét arra, hogy ki tudjuk őket verni. Remélem, hogy az AEK Athént is valaki ilyen jól felkészíti majd belőlünk.”

Nos, bő tíz nappal az első, Uwe Rösler nyilatkozat után Thomas Doll is úgy érezte, meg kell szólaljon az ügyben.

A Fradi edzője a Nemzeti Sportban azt mondta:

amikor Budapestre érkezett a csapatával, igyekeztünk időt szakítani egymásra. Ugyanakkor a Vidi elleni párharcról csak annyit beszéltünk, hogy Felcsút milyen messze van Budapesttől.

Doll szerint csak arról érdeklődött nála egyel korábban, telefonon a Malmö edzője, hogy hol érdemes megszállni Budapesten és csak a média kerekített szép kis történetet Rösler szavaiból.

Többször elmondtam, mennyire fontos lenne, hogy a magyar csapatok eljussanak valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, ezek után most úgy állítanak be, mint besúgót. Azóta beszéltem a kollégámmal, valóban félreértették a szavait, és elnézést kért, hogy kellemetlen helyzetbe hozott. A nyilatkozata eltorzításával ráadásul a szurkolók és a magyar futball egész közege előtt hamis képet festettek rólam

– dohogott Thomas Doll.

A MOL Vidi edzője sokakat megtévesztett
Marko Nikolics még csak második évét kezdte a MOL Vidi kispadján, de máris jelentős sikereket ért el. Elmeséljük mit és hogyan ért el. Meg azt is, miért van esély a BL csoportkörének elérésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik