A svéd Malmö FF elleni 0-0-s döntetlennel a MOL Vidi biztossá tette:
A MOL Vidi ugyanis a Malmö kiverésével a Bajnokok Ligája selejtezőinek play-off köréig jutott (egészen pontosan a bajnokok ágán, ahonnan mindössze négy klub kvalifikálhatja magát a legrangosabb sorozat csoportkörébe), itt pedig már a vesztesek is puhára esnek: ha a Vidi esetleg alulmaradna a görög AEK Athén elleni párharcban, akkor is biztos helye lesz az Európa Liga csoportkörében.
Hasonló bravúr magyar csapatnak hat évvel ezelőtt, 2012 őszén sikerült – akkor is a Videoton volt a tettes, még Paulo Sousa irányításával.
Megtérülő bravúr
A Videoton magyar szinten ugyan kiemelkedő anyagi lehetőségekkel bír (a klub költségvetését 4,5 milliárd forintra tippelik éves szinten, amely a Ferencváros büdzséje mögött a második legmagasabb a hazai mezőnyben), de egy európai kupasorozat főtáblája még a székesfehérvári klubnak is komoly financiális erősítést jelent.
Számoljunk most a rosszabb verzióval, és induljunk ki abból, hogy a Vidi az Európa Liga főtábláján szerepel majd ősszel: itt pusztán a bejutás maga összesen 2,9 millió eurós (körülbelül 1 milliárd forintos) pénzdíjjal jár. Mindez természetesen akkor is, ha a Vidi egyetlen meccset sem nyer meg, egyetlen pontot sem szerez és egyetlen árva gólt sem rúg a sorozat csoportkörében.
Magyarul: a kedd esti sikerrel a MOL-Vidi a csapat éves költségvetésének több mint húsz százalékát zsebelte be, teljes bizonyossággal.
Fotó: Illyés Tibor / MTI
Az esetleges eredmények függvényében ez persze még növekedhet is. Ismételten csak a legrosszabb forgatókönyvvel, azaz az EL-csoportkörrel számolva: itt egy győzelem 570 ezer eurót (188 millió forint), egy döntetlen pedig 190 ezer eurót (63 millió forint) jelent a klubkasszába. Erre jönnek rá az esetleges plusz szponzorációs bevételek (egy európai kupában szereplő klub összehasonlíthatatlanul vonzóbb felület és partner a hirdetőknek, mint az NB I), a televíziós közvetítések jogainak eladásából származó plusz pénzt (ezt később osztja az UEFA, hiszen sok piacon, köztük Magyarországon is, még nem kelt el a csomag), és minden egyéb plusz bevétel, ami szintén komoly, akár milliárdos tétel lehet a Vidi költségvetésében.
És ez csak az Európa Liga – a BL-ben majdnem minden fenti tétel szorozható kábé öttel, hiszen már a bejutási pénzdíj is így aránylik az EL csoportkörével járó összeghez: 15 millió euró.
A Vidi mintát mutat a magyar futballnak
Nem kell hozzá különösebben éles késnek lenni a fiókban, hogy lássuk: a magyar futballt még nyomokban, megközelítőleg is csak úgy lehet megpróbálni – részben! – piaci alapokra helyezni, ha lesz néhány klub, amelyik évről-évre a csoportkörbe jutás reális céljával indul neki az európai kalandoknak.
A cseheknél 3-4 ilyen is akad, de szinte minden környező országból tudunk hasonlót mondani. Magyarországról a Sousa-féle Videoton óta (amelyik aztán kis híján még a csoportból is továbbjutott a Genk, Sporting, Basel-trió mellett) óta nem sok hasonló akadt, még maga a Vidi is csak kereste önmagát 2016 nyaráig. Emlékezetes, hogy a José Gomes-, és Bernard Casoni-féle, látványos hazai és nemzetközi perecelések alatt hogyan teltek el évek folyamatos fluktuációval, viszont még ennél is egyértelműbb, ahogyan a Burcsa-korszak lezárása után szinte pillanatok alatt elindult a csapat a helyes irányba.
Fotó: Kovács Tamás / MTI
Két dolgot érdemes kiemelni:
- az egyik, hogy miképp választ edzőket a klub.
- A másik a játékospolitikára vonatkozik, és azt mutatja meg, magyar szinten milyen egyedülálló módon gondolkozik a Vidi, és főleg a sportigazgató Kovács Zoltán.
A Casoni-féle bukta után a klub célja a gyors veszteségminimalizálás volt, így találták meg Horváth Ferencet, akinek volt egy nagyon komoly előnye: ismerte a magyar közeget. Mivel Kovács is ekkor, 2015 augusztusában került a sportigazgatói székbe (Burcsa Győző látványos bukása után), kettejüknek hatékonyan és a legkisebb kockázatot vállalva kellett együtt dolgozniuk. Mindketten a magyar mezőnyt ismerték, így a Vidi a haszontalan légiósokat ismert, magyar szinten kifejezetten drága, de biztos nevekre cserélték (Pátkai, Koltai, Tischler, Lang, Rudolf, Haraszti Zsolt), akikkel Horváthnak már nem nagyon kellett összecsiszolódni. A katasztrofális rajt után az ezüstérem volt a maximum, amit ki lehetett hozni a szezonból, de ezt a csapat szállította is.
Az első komoly döntési pont:
Horváth Ferenccel annak ellenére elváltak a klub útjai, hogy teljesítette a célkitűzéseket. A Vidi ezen a ponton merte és tudta magát tartani ahhoz, hogy az európai kupasorozatok főtáblája felé való továbblépéshez, külföldi edző, nyugati szintű szakmai tudás szükségeltetik.
Henning Berg korábban már dolgozott Közép-Európában, vitt be európai kupába feltörekvő csapatot (Legia Varsó), ilyen szempontból tudatos, csak a szükséges pontig kockázatos, egyébként nagyon is átgondolt döntés volt a kinevezése. Végül nem vált be fényesen (bajnokságot nem nyert, az EL-ben pedig a Midtjylland kiverése nem jött össze a harmadik selejtezőkörben, hiába volt hozzá nagyon közel a csapat), de a Kovács Zoltán vezette szakmai stáb ezen a ponton sem félt a változtatni.
Berg nem bukott meg látványosan, sőt, egy adott szinten stabilizálta a klubot – ez itthon évekre elég is szokott lenni a langyos vízhez –, de nem vitte közelebb a klubot a végcélhoz. Mennie kellett.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A második komoly döntési pont:
A szerb Marko Nikolics kinevezése megint egy végtelenül tudatos, kifejezetten a keret adottságaihoz igazított döntés volt (ez egyébként a modell minden olyan klubnál, amelyet stratégiai szinten a tulajdonoshoz bekötött sportigazgató irányít), hiszen ekkor már jó néhány délszláv játékos foglalt helyet az öltözőben. Nikolics egyrészt kiválóan megértette magát velük, másrészt képes volt újabbakat a klubhoz csábítani – amellett, hogy kifejezetten tehetséges, feltörekvő fiatal edzőnek számít a szakmában, azaz megvan nála az ösztönző a továbblépésre, ami látványosan hiányzott például Casoniból, vagy Bergből, hogy náluk eklatánsabb példát, más magyar vetélytárstól már ne is említsünk.
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
A játékospolitika:
És itt jutunk el szépen lassan a második felvetéshez: a játékospolitikához. Eredendően látszik, hogy a Videoton mit keres a piacon, legyen az edző, vezető, játékos – motivációt. Ösztönzőt a továbblépésre és a fejlődésre. Abszolúte nem véletlen, hogy a korábbi magyaros vonalat szépen lassan, de annál biztosabban szorította ki a csapatból a minőségi délszláv.
Ehhez jön hozzá, hogy Kovács Zoltán – aki játékosként hasonló mentalitással bírt – a kifejezetten hazai sajátosságokkal bíró magyar átigazolási piac minden rezdülését ismeri. Pontosan tudja, a magyar kluboknak annyira korán indul az őszi szezon, hogy lehetetlen ilyenkor megerősíteni a keretet: vagy télen kell behúzni a jó focistákat (ez még a magyarnál vonzóbb bajnokságok esetében is elképesztően nehéz), vagy egy évre előre. Utóbbival az a gond, hogy a legkapósabb játékosok simán kivárnak augusztus végéig, amikorra viszont a magyar kluboknak (általában) már lezárul az európai kaland – így ezeknek a (sokszor drága) új játékosoknak marad az NB I és annak kockázata, hogy beleszürkülnek, belelassulnak a nívótlan hazai meccsekbe.
Fotó: Illyés Tibor / MTI
Kovács mégis rálelt arra a modellre, ami működőképes: általában július, vagy augusztus végén, már a csapat nemzetközi búcsúja után vásárolt játékosokat, akiket aztán egy év alatt be lehetett építeni annyira, hogy már összeszokott brigádként fussanak neki a nemzetközi meccseknek. Így, a Vidi aktuális nyári kupabúcsúja után, de már a következő szezon nemzetközi rangadóira betárazva érkezett a klubhoz például:
- Kovácsik Ádám (2015)
- Loic Nego (2015)
- Fiola Attila (2016)
- Danko Lazovics (2016)
- Anel Hadzic (2016)
- Varga József (2015)
- Marko Scsepovics (2016)
Ha ehhez hozzávesszük az olyan téli igazolásokat is, mint a 2018-as év eleji Huszti Szabolcs, Sztefan Scsepovics, vagy Boban Nikolov, akkor lényegében meg is van a csapat, amelyik kiverte a Malmőt.
A különbség mindenesetre elképesztően látványos ahhoz a Ferencvároshoz képest, amelyik több pénzből, de látszólag sokkal kevésbé hatékony koncepció mentén igazol játékosokat: a Fradiba többnyire azonnal a bajnoki évad végén, júniusban érkeznek kulcsemberek, akik aztán jószerivel a nemzetközi kupaporondon mutatkoznak be egymásnak és az edzőnek, hogy 1-2 párharc után koncentrálhassanak az NB I-re.
Íme, a Ferencváros idén és tavaly többségében júniusban igazolt játékosai, akik azonnal a kezdőben találták magukat:
- Kjartan Finnbogason (2018),
- Abraham Frimpong (2018),
- Marcel Heister (2018),
- Davide Lanzafame (2018),
- Matías Ezequiel Rodríguez (2018),
- Sigér Dávid (2018)
- Ivan Petrjak (2018)
- Miha Blazic (2017),
- Bőle Lukács (2017),
- Sztefan Szpirovszki (2017 – kivételesen augusztus),
- Fernando Gorriarán (2017),
- Otigba Kenneth (2017),
- Priskin Tamás (2017 – már nincs a klubnál),
- Rui Pedro (2017 – már nincs a klubnál),
- Marcos Garbellotto Pedroso (2017., augusztus – már nincs a klubnál),
- Joseph Paintsil (2017., augusztus – már nincs a klubnál)
A 2016/2017-es szezontól kezdve (ez volt Kovács Zoltán első nemzetközi kupaidénye a csapat sportigazgatójaként) a Videoton mérlege a nemzetközi kupákban: 8 győzelem, 8 döntetlen és 4 vereség.
Mindeközben a többi magyar csapat (Honvéd, Ferencváros, MTK, DVSC, Vasas, Újpest) együtt és összesen csupán 7 sikerre volt képes – 4 döntetlen és 16(!) vereség mellett.
Véletlen volna?
Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI
