Foci

Lazovic megint nagyot alakított, de a bíró nem kajálta meg

Danko Lazovic minden hájjal megkent profi, az a fajta futballista, aki szó szerint mindent bevet a győzelem érdekében. Azt senki nem vitatja, hogy a fénykorában a PSV-ben és a Zenitben légióskodó szerb zseniális képességű játékos,

de néha olyan színészkedéseket mutat be, amivel inkább csak nevetségessé teszi magát.

A tavalyi, bajnoki döntőnek beillő Honvéd-Videoton meccsen bemutatott fetrengése az interneten is nagy karriert futott be, valószínűleg az volt eddigi legkomolyabb mutatványa.

Könnyen lehet, hogy a Vidi-Malmö BL-selejtező visszavágójának játékvezetője, a spanyol Javier Estrada készült Lazovicból, mert a 32. percben hagyta a földön szenvedni a szerb támadót, és nem engedte be hozzá az orvosi stábot. Lazovic egy percig próbálta megértetni a bíróval, hogy neki bizony fáj a háta, és nem szeretne segítség nélkül felkelni, aztán végül belátta, hogy ezt a párharcot nem nyerheti meg, így inkább felkelt.

Nagy baja azért nem lehetett, mert nagyjából két perc múlva már hatalmas sprintet vágott ki, amikor egy hazaadott labda után a félpályától indulva próbálta megzavarni a svédek kapusát.

Lazovic a második félidőben eldönthette volna a továbbjutást, ám a Loic Nego által kiharcolt büntetőt rosszul rúgta, és a kapus lábbal védeni tudott. Lazovic mérgében a hálóba csimpaszkodott, ami leszakadt, így pár percig állt a játék, amíg sikerült helyrehozni.

Azt azért hozzá kell tennünk, hogy Lazovic a profi oldalát is megvillantotta, alázatosan, nagy szívvel hajtott a csapatáért,

úgyhogy a kihagyott 11-es ellenére nem lehet kritizálni.

Most ez a luxus is belefért a szervezetten játszó Vidinek, amely az EL csoportkörében már biztosan ott lesz, de ha sikerrel veszi az utolsó selejtezőkört, amelyben az AEK Athén lesz az ellenfele, akkor bejut a BL-be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik