2016. október 19-én az Arsenal a Bajnokok Ligája csoportkörében játszott a bolgár Ludogoreccel és elég simán hozta a papírforma-győzelmet: a londoniak a triplázó Mesut Özil vezérletével nyertek 6-0-ra. A gólzápor ellenére Arséne Wenger öröme nem volt felhőtlen, a francia menedzser egyik legfontosabb játékosa, Santi Cazorla miatt aggódott.
Kapott egy rúgást az Achillesére és amilyen gyorsan csak tudtam, lehoztam őt a pályáról. Sántikált és nem akartam semmilyen kockázatot vállalni
– mondta akkor Wenger a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján. A spanyol játékos az 57. percben, nem sokkal azután hagyta el a pályát, hogy előkészítette Özil első, az Arsenal negyedik találatát.
Talán mondani sem kell, mekkora veszteség volt ez nem csak az Arsenalnak, hanem a spanyol válogatottnak és úgy en bloc az európai labdarúgásnak is. Az Oviedóban nevelkedő, a felnőttek közt a Villarrealban bemutatkozó, majd az első kiugró szezonját a Recreativo Huelvánál töltő Cazorla (az év spanyol játékosának választották 2007-ben) ugyanis elképesztő technikai tudásával tűnt ki a többiek közül.
168 centiméter magas, még csak nem is gyors, viszont mindkét lábával jól tudja megjátszani a labdát és elég magas a játékintelligenciája. Edzői és csapattársai mindig is bámulattal beszéltek a képességeiről. (Amikor például Jack Wilshere-t egyszer arról kérdezték, ki az Arsenal legtechnikásabb játékosa, habozás nélkül vágta rá Cazorla nevét, pedig a spanyol akkor már hónapok óta nem játszott.)
A Huelvából vissza a Villarrealhoz, majd 2011-ben a pénzzel akkor rendesen kitömött Málagához vezetett az útja, negyedik helyig és BL-indulásig segítette az andalúzokat. A Málaga-projekt elég hamar összeomlott, így 2012-ben, kétszeres Európa-bajnokként az Arsenalhoz került (a 2010-es vébét sérülés miatt hagyta ki), ahol azt is bizonyította, alkalmazkodni is képes: bár pályafutása során főleg támadóbb szerepkörben játszott a szélen, vagy épp a csatárok mögött, a londoniaknál nem egyszer találta magát mélyebben, a középpálya közepén, ám ez a feladat sem okozott neki gondot.
Egy kis összeállítás az Arsenalban töltött időszakáról:
Hogy mennyire fontos volt Wenger csapatában, arra tökéletes példa, hogy első három szezonjában összesen 148 mérkőzésen lépett pályára. Ezeken 27 gólja és 37 gólpassza volt, volt 12, illetve 11 asszisztos bajnoki idénye is. A következő szezonban egy térdsérülés visszavetette és ugyan akkor azt mondták három hónapot kell kihagynia, igazából csak az utolsó bajnokin játszott ismét.
Aki esetleg féltette, azt a 2016/17-es idény elején megnyugtatta teljesítményével, 11 meccsen két gól, három gólpassz volt a mutatója, de ami fontosabb, kifejezetten jó játék párosult mellé. Aztán jött az a Ludogorec elleni mérkőzés.
A klub orvosai nagyjából három hónapra lőtték be a felépülését, ám amikor ez letelt, semmi biztatót nem lehetett hallani az állapotáról. Májusban érkezett a következő hír a spanyolról, ami akkor már úgy hangzott, hogy
Ezután ismét hónapokig néma csend, majd 2017 novemberében a spanyol Marca sokkolta cikkével a világot: Cazorla ebben mesélte el, hogy az egyik beavatkozásnál elkapott egy kórházi fertőzést, nem akart begyógyulni a műtéti hege és az orvosaiban már az is felmerült, hogy amputálni kell a lábát. Végül karjáról vett bőrt varrtak az Achillese köré. Wenger azt mondta, Cazorláé volt a legsúlyosabb sérülés, amit valaha látott.
Santi Cazorla sosem tért vissza az Arsenalba, ahol 2018 nyarán lejárt a szerződése és elváltak az útjaik. 180 mérkőzéssel a lábában, két-két FA-kupával és Community Shielddel távozott.
Az Alavéshez jelentkezett be a felkészülés során, majd korábbi csapatával, a Villarreallal edzett tovább, ahol egy Hércules elleni edzőmeccsen, 636 nap után visszatért a pályára. A klubot meggyőzte, így a spanyol élvonal utóbbi éveinek egyik legjobb formában lévő csapata, amely az Európa Liga csoportkörében is ott lesz, egyéves szerződést adott neki.
https://twitter.com/VillarrealCF/status/1027623413299519488
Csütörtökön, kissé szürreális performansszal mutatták be, de az üzenete a bűvésztrükknek talán az volt, hogy a legnagyobb varázslat tulajdonképpen a visszatérése.
Minden szenvedés megérte ezért a pillanatért – mondta a bemutatásán. – Hálás vagyok a Villarrealnak: ajtót nyitottak nekem, amikor 18 éves voltam, kitartottak mellettem a nehéz időkben és most újra megadják nekem a lehetőséget. Mindent meg fogok tenni azért, hogy újra a legmagasabb szinten legyek.
Santi Cazorla 33 évesen kapott még egy esélyt az élettől a focipályán és nem csak neki lesz minden egyes pályán töltött perc ajándék, hanem nekünk is.
Nyitókép: JOSE JORDAN / AFP