Foci

Kétgólos előnyből sem tudott nyerni a Puskás Akadémia

Fordulatos mérkőzésen 2-2-s döntetlennel indult a labdarúgó NB I 2. fordulója. Már a találkozó eleje szokatlanul kezdődött, mivel Szepesi Györgyre emlékezve egy perces néma csönd után arra lettünk figyelmesek, hogy a vendégcsapat kapusának ugyanúgy sárga a szerelése van, mint a mezőnyjátékosoknak. Karakó Ferenc játékvezetőt ez valamiért nem zavarta.

Amatőr játékvezetői hiba az NB I-ben
Rögtön a második forduló első mérkőzésén érthetetlen dolog történt.

A találkozó első húsz percében gyakorlatilag az történt, amit a vendégek akartak, szép támadás végén Dejan Trajkovski lövését hárította Antal Botond, de az ismétlő Ulysse Diallo már nem hibázott. Percekkel később egy védelmi megingást kihasználva Jonathan Heris ugrott ki jól, Dusan Brkovic felrúgta, a megítélt tizenegyest pedig Radó András értékesítette. Még a félidő vége előtt egy szögletből Brkovic szépíteni tudott, így vonultak félidőre a felek.

Fordulás után öt perc alatt egyenlített a DVTK Vernes Richárd góljával, ám ezután kicsúcsosodott, hogy mennyire nincs Karakó kezében a meccs. Egyre több szabálytalanság történt, a játékvezető hol észrevette, hol nem. A 67. percben aztán elszakadt a játékosokban a cérna, a csereként beálló Molnár Gáborról gyakorlatilag letépték a 2rule-mezt, majd az őt ráncigáló ellenfelét két kézzel lökte el, emiatt azonnal piros lapot kapott.

Vérszemet kapott a Diósgyőr, majd a beálló Ugrai Roland eljátszott egy tizenegyest, amit a játékvezető annak dacára is befújt, hogy óriási színészkedés volt. Más kérdés, hogy Radó a fölső lécre vágta a büntetőt. A végére már teljes volt a káosz, gól azonban már nem született, így döntetlenre végződött az izgalmas bajnoki.

Végeredmény – NB I., 2. forduló

Diósgyőr – Puskás Akadémia 2-2 (1-2)
Gólszerző: Brkovic 32., Vernes 50. ill. Diallo 12., Radó 18.
Kiállítva: Molnár 67. (Puskás Akadémia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik