Foci

Amatőr játékvezetői hiba az NB I-ben

A labdarúgásnak vannak elemi és rendkívül egyszerű szabályai. Ilyennek számít az is, hogy a kapus ruházatának egyértelműen el kell ütnie a mezőnyjátékosok mezétől.

Ehhez képest a Puskás Akadémia zokszó nélkül pályára küldte Hegedűs Lajost neonsárga felszerelésben, miközben csapata citromsárga mezben és nadrágban játszik. (Képünkön bekarikáztuk a kapujából kimozduló kapust és Hegedűs János hátvédet)

Érthetetlen, hogy Karakó Ferenc játékvezetőnek ez miért nem szúrt szemet, de nem lett volna szabad elindítania a mérkőzést nemhogy az élvonalban, még egy megyei amatőr mérkőzésen sem. Emlékeztetőül, a sokat bírált Kassai Viktor helyett Karakó volt az MLSZ Játékvezetői Bizottságának rangsora szerint a legjobb itthoni játékvezető.

Kassai Viktor csak 6. a magyar listán, de ki az a Karakó Ferenc, aki első?
Olyan játékvezető vezeti a hazai bírórangsort, aki nem járta végig a ranglétrát és megye kettőben sem megengedett hibát követett el NB I-es bajnokin.

Félidőben – nem emiatt, hanem a pocsék hazai védekezésnek hála – 2-1-re vezetnek a felcsútiak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik