Foci

Kubatov: Az a kérésem, hogy egyetlen szurkoló se legyen ostoba

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a Ferencváros, az eseményen Kubatov Gábor elnök, valamint Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója jelent meg.

Kubatov azzal kezdte, hogy három fontos célt szeretnének kijelölni a következő idényre:

  • „Szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Mondhatom úgy is, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Fel szeretnénk tenni a harmadik csillagot a mezünkre, az igazolásokat is ehhez igazítottuk.
  • A második cél, hogy jól szeretnénk szerepelni a nemzetközi kupában.
  • A harmadik pedig kapcsolódik a másodikhoz, ki kell derülnie, hogy a Ferencváros tud-e a nemzetközi kupában megfelelően viselkedni, nemcsak a pályán, hanem a lelátón is. 2012 óta hosszú utat jártunk be, nagyon jól állunk, csak az a kérdés, hogy mindenki megértette-e az üzenetet”

Az FTC az Európa Liga első selejtezőkörében az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen játszik, és a vezetőség arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy bármilyen antiszemita megnyilvánulás súlyos következményekkel járhat.

Az elnök kiemelte, hogy korábban végigjárták a büntetések összes fázisát a néhány ezer eurós tételtől a stadionbezárásig. Kubatov szerint 10-12 ezer szurkoló várható és egyetlen ember sem csinálhat olyan dolgot, ami a Ferencvárosnak kárt okoz.

„Beláthatatlan következményei lesznek, ha valami olyan történik, ami büntetést von maga után. Az UEFA rengeteg előírást fogalmazott meg a nemzetközi meccsekre, úgyhogy minden molinót előre engedélyeztetni kell majd, szigorított beléptetés várható és a nézőtérre csak Fradi-, valamint nemzeti színű zászlót lehet bevinni.

Arra szeretném kérni a szurkolóinkat, hogy a legendás Fradi-mozdulatot, a szívtől az égig irányuló karlendítést ne használják, mert az UEFA-nál ezt rossz néven veszik. Akár egyetlen drukker ostoba viselkedése is zárt kapus büntetést vagy kizárást vonhat maga után, úgyhogy mindenkit arra kérek, hogy ezt szem előtt tartva szurkoljon”.

Kubatov egyébként úgy látja, az elmúlt években a szurkolóik megtanultak viselkedni, annak ellenére is, hogy ők kapták a legtöbb büntetést az MLSZ-től, és hogy történt súlyos incidens is a stadionban. Bár nem nevesítette, az elnök valószínűleg a Debrecen elleni balhéra gondolt, amikor késelés lett a vége a korábbi vezérszurkoló és az visszatérő tábor hangadóinak nézeteltéréséből.

A Fradi az elmúlt években több kínos kudarcot is elszenvedett a nemzetközi kupákban, 2015-ben a bosnyák Zeljeznicar az EL-ből, egy évvel később a teljesen ismeretlen albán Partizani a BL-ből csapta ki Böde Dánieléket. Kubatov szerint idén is csakis az lehet a céljuk, hogy elérjék a csoportkört.

“Ha az osztályozóra kényszerülő U17-es csapatunk állna ki, akkor is ez lenne a célunk. Ez a Ferencváros, sosem fogom alább adni. Egyszer már nekünk is lehetne szerencsénk”.

A sajtótájékoztatón szóba került a nemrég visszavonult Gera Zoltán is, akiről Kubatov azt mondta, bár még nincs aláírt szerződése, de a szakmai stáb tagja lesz, és technikai képzésért felelős edző lesz, aki a játékosok meccsre való felkészítésével foglalkozik majd, ebbe beletartozik a videoelemzés is.

“Ő alkalmas arra, hogy átadja a tudását, az első keretnél és az utánpótlásban is használni fogjuk. Az ő történeten keresztül mindent meg lehet érteni, hogy miért érdemes sportolni, el is veszhetett volna, de a hite és a sport kivezette a bajból.

Nemcsak remek futballista, hanem nagyszerű ember is lett belőle, szeretnék olyan lenni, mint a Gera Zoli, olyan morális értékeket képviselni, mint ő” –

mondta Kubatov.

Orosz Pált a klubbal többször is szóba hozott, és immár szabadon igazolhatónak számító Dzsudzsák Balázsról kérdezték. “Nagyra tartom Balázst, tisztelem és kedvelem őt. Kétéves szerződésünk van vele – de csak Sky Boxra” – mondta Orosz, úgyhogy a magyar válogatott szélsője ezentúl is a VIP-páholyban lesz látható, és nem a pályán.

A Fradi nagyot húzott az előző idény gólkirálya, a legjobb játékosnak megválasztott Davide Lanzafame leigazolásával.

Róla Kubatov azt mondta, mindig kell egy spíler a csapatba, és az olasz támadó ennek a követelménynek tökéletes megfelel,

ráadásul a pályán tud rosszfiú is lenni, de csak az egészséges határon belül, amivel még jó hatással tud lenni a csapatra.

Joseph Paintsil már nincs a klubnál, de a ghánai légiós még mindig téma, kedden például azt fejtegette, hogy a Fradi nem akarta elengedni a belga Genkhez.

“A játékosra egyáltalán nem haragszom, egyszer azt mondta, hogy én csak egy test vagyok egy szervezetben. Elővásárlási jogunk volt rá, a menedzsere decemberben ezt alá is írta, de ennek a végrehajtása nem történt meg. Az UEFA-nál, a FIFA-nál és a magyar hatóságoknál is eljárást indítottunk az ügyben, és közben egy közigazgatási eljárás is indult, mert kiderült, hogy nem valósak a papírjai a játékosnak, nem annyi idős, mint amennyinek mondta magát. Sajnálom, hogy elment, mert jó volt nézni a játékát” – magyarázta Kubatov.

Az FTC július 12-én kezdi meg az új idényt, akkor fogadja a Maccabit az EL első selejtezőkörében, az első NB I-es bajnokira július 21-án kerül sor, amikor a Diősgyőr látogat a Groupama Arénaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik