Foci

Egy hét és eldől, lesz-e magyar edzője a PSG-nek

Négy-öt reális lehetősége is van a folytatásra Lőw Zsoltnak, aki úgy érzi, megérett a vezetőedzői feladatokra. A Neymarékkal szóba hozott magyar szakember a Nemzeti Sportnak arról beszélt: továbbra is zajlanak a tárgyalások közte és a Paris Saint-Germain között, ugyanakkor Lipcsében is marasztalják.

Reményeim szerint jövő hét elején már pont kerül a történet végére. Nem olyan egyszerű ám ez, mint azt sokan gondolják. Nem úgy megy, hogy Lőw Zsolt eldönti, megy vagy marad, aztán kész, vége, ennyi. Még én sem látok bele teljesen abba, ami a háttérben zajlik, de talán jobb is

– reagált a sportnapilapnak adott interjúban a Leipzig pályaedzője a német lapértesülésekre, melyek szerint eldőlt a kérdés és a Paris Saint-Germain pályaedzőjeként folytatja karrierjét.

Korábban a másik Red Bull-csapat, a Salzburg kispadjával is szóba hozták a játékosként 25-szörös válogatott szakembert, ám ott végül meghosszabbították Marco Rose vezetőedző szerződését.

Ami biztos: Lipcsében megüresedett a kispad, miután az előző két idényben a csapatot irányító Ralph Hasenhüttl közös megegyezéssel szerződést bontott a német élvonal hatodik helyezettjével. Eddigi másodedzője, Lőw Zsolt viszont még mindig a klub kötelékébe tartozik.

Az RB Leipzig vezetői mindent elkövettek és elkövetnek annak érdekében, hogy hosszú távon együtt dolgozzunk, több vonzó opciót is felvázoltak. Azt érzem, hogy mindenképp, minden körülmények között szeretnének megtartani, mert értékelik az itt végzett munkámat

– magyarázta Lőw Zsolt, aki hozzátette, ezzel együtt él a párizsi vonal és rendszeresen beszél a PSG élére május közepén kinevezett Tomas Tuchellel. De, ahogy mondja más lehetőségei is vannak:

„Az elmúlt két hétben négy-öt reális lehetőség is felvetődött. Nemcsak edzőként, családfőként is gondolkodnom kell, de a labda már nem az én térfelemen pattog. (…) Azt gondolom, a Salzburgban és Lipcsében eltöltött évek kellőképpen felkészítettek arra, hogy megfelelő körülmények között vezetőedzőként vállaljak szerepet. Érzek annyit magamban, hogy a közeljövőben kipróbáljam magam abban a pozícióban, de pillanatnyilag a levegőben lóg egy másik kérdés is: pályaedzőként léphetek-e még előre? (…) Azt kell mérlegelnem, vajon Lipcse az a hely, ahol tovább fejlődhetek? Ha igen, akkor milyen formában, milyen pozícióban?”

Lőw Zsoltot 2015-ben nevezték ki az RB Leipzig pályaedzőjének. Az előző három szezonban része volt a klub élvonalba juttatásának, majd a 2016/17-es évadban a Bayern München mögött megszerzett bravúros ezüstéremnek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik