Az európai közvéleményt többször megrázó terrorcselekmények nyomán erősödő iszlamofóbia idején egy olyan ember felbukkanása, aki tudásával, szerénységével és a nyilvánosság előtt vallásosságát ugyan nem hivalkodón, de mégis nyíltan vállalva válik sokak idoljává, égből pottyant ajándék. Egyrészt a lábra kapó idegengyűlölet ellenfelei és áldozatai számára, másrészt a nemzetközi labdarúgó-szervezeteknek.
A FIFA és az UEFA hosszú évek óta folytat kampányokat a rasszizmus és a megkülönböztetés ellen a futball alapvető egyenlőségpártiságának szellemében, de jelentős eredményeket nem ér el. A büntetésekkel rendre jelzi szándékát, de ha a futballvilág legnagyobb eseményét mégiscsak a rasszista stadionbeli viselkedést normaként kezelő országnak ítéli, mint amilyen a legutóbb márciusban, a franciák elleni meccs alatt is botrányba futó Oroszország, és amellett ki is tart az elítélendő cselekedetek állandó ismétlődése ellenére is, nem vehető komolyan. Azt is gondolhatjuk, hogy elsősorban álszentség és a politikai korrektség nemzetközi elvárásainak való megfelelési kényszer tartja a humanizmus és a testvériség oldalán, ha a bevételt éppen az ezek ellenségének tekinthető hatalmasságoktól remélheti, bármikor képes hátraarcra.
Az a futballista viszont, aki az egyik legfanatikusabb szurkolótáborának szívét ragadja meg, és a szélsőséges radikalizálódása idején teremt legalább kis közösségekben békét, csakis szimbólumként kezelhető.
A karaktereket kereső showbiznisz szerves részévé formálódott futballnak pedig minden személy kapóra jön, akinek nem csak tehetsége, hanem jelentéstartalma is van. Szalah rendelkezik ezzel, így anyagi lehetőségek is rejlenek benne, mint a pankráció kitalált, felépített mesehőseiben, vagy mint a Pókemberben.
Szalah hatásáról a brit sajtóban szigetországi muzulmán gyerekek számolnak be. Egyiptom Királyának megjelenése óta nyitottabbnak, érdeklődőbbnek érzékelik a futball iránt többségükben rajongó gyermek-környezetüket, ettől pedig kevesebb félelemmel vállalják identitásukat.
Az ellenséges hangulat dominánssá növekedése frusztrációt, hosszabb távon pedig a társadalomba még nehezebben illeszkedő mikroközösséget, befelé forduló, szélsőségekre hajlamosabb csoportot teremthet. Szalah oldó hatása viszont a futball és a sport felé fordítva a livepooli, angliai és európai muzulmánok nagyobb tömegeit, a beilleszkedést, és az elfogadást erősítheti. Liverpoolnak eddig is akadt kapcsolata az iszlámmal, hiszen Nagy-Britannia első mecsete itt épült, de senki sem gondolta volna, hogy a Never walk alone mellet bármikor is egy az önkéntes iszlamizációt kilátásba helyező dal lesz a helyi vörösök legnagyobb slágere.
Márpedig a Kijevi Olimpiai Stadionban gyakran válik majd ma este hallhatóvá liverpooli oldalról a Dodgy 1996-os dalának dallamára angolul, hogy:
Ha elég jó neked, elég jó nekem, ha lő még néhányat, én is muszlim leszek, ülni a mecsetben, ehhez lenne kedvem, Mo Szala-la-la-la-la.
A szöveg furcsaságát az adja, hogy a hagyományos szurkolói rigmusok kirekesztésével ellentétes üzenetű. Ezt is Szalah váltotta ki, akinek a kegyeiért az utóbbi hónapokban nemzetközi nagyvállalatok kezdtek el versengeni, így most már egy mobiltelefon és egy logisztikai cég reklámarca is lett. Ez sport szempontból elhanyagolható is lehetne, de ma már nincs futballista, aki a mögötte álló jelentős anyagi hatalom nélkül a legnagyobbak közé emelkedhetne. A Premier League szezonbeli legjobb játékosa számára minden adott a csúcsra érésre. Annyi gólt ért el, mint amennyit az előző három szezonjában összesen, reflektorfénybe került, személyét a világpoltikai helyzet külön jelentéssel ruházta fel, és egyre erősödő gazdasági súllyal bír.
Csakhogy a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb futballistája, a 120 gólos Cristiano Ronaldo ott ül a trónon, és ragaszkodik az uralkodáshoz.
Nyitókép: Lindsey PARNABY / AFP
