Foci

Nagy Ádám csapata közel volt a forduló meglepetéséhez

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 03. 31. 14:36

Korábban a témában:

A Bologna azért nem az a labdarúgócsapat, amelyik nagyon ki szokott szúrni a nagyokkal, úgyhogy hiába játszottak hazai pályán, azért meglepő, hogy lehozták ikszre az AS Roma elleni meccset, sőt, még vezettek is.

Pedig ez történt, Erick Pulgar lapos lövésével a Bologna a 18. percben előnybe került és ezt egészen a hajráig őrizni tudta. A csereként beállt Edin Dzeko aztén egy rá jellemző góllal, a kapu torkából kiegyenlített a 76. percben. Ezzel egy pontot azért szerzett az AS Roma, amely stabilan őrzi harmadik helyét.

Pulgar gólja:

Dzeko dzekózott egyet:

A szombat kora délutáni mérkőzésre a keretbe jelölték Nagy Ádámot, de a kispadon ragadt végig. A 22 éves középpályás ebben az idényben mindössze hét bajnokin játszott, összesen 453 percet. Georges Leekens első két meccsén sem játszott a válogatottban, előbb a kazahoktól, majd a skótoktól kaptunk ki a Groupama Arénában.

A Bologna a 11. a Serie A-ban. Az Opta statisztikája szerint az együttes már 17 pontot szórt el előnyből, ami rengeteg, a legtöbb az olasz élvonalban most holtversenyben. Kis játék a számokkal: ha ez meglenne, akkor a hatodikak lennének.

Eredmény – Serie A, 30. forduló

Bologna – AS Roma 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Pulgar (18.) illetve Dzeko (76.)

Fotó: FILIPPO MONTEFORTE / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.