Foci

Világraszóló statisztikát produkál a magyar válogatott kapus

A labdarúgó világ ősidők óta létező megállapítása szerint „a büntetőt csak rosszul rúgni lehet, védeni nem”. Na erre az állításra cáfol rá mostanság Kovácsik Ádám. Íme a bizonyíték, hogy Videoton kapusa a világ egyik, ha nem a legjobb tizenegyesölője.

A 26 éves hálóőr szinte hihetetlen statisztikával bír: a 2017/18-as bajnoki évad 22 bajnoki fordulójában eddig négy büntetőt lőttek a kapujára, de a kísérletekből egyetlen gól sem született – olvashatjuk a a klub honalpján, a hétvégi DVTK elleni 4-1-re megnyert meccs tudósításában.

Kerestünk, de arra sajnos nem találtunk statisztikát, hogy van-e még a világon, netán Európában hasonló száz százalékos büntető mutatóval büszkélkedő kapus, de nem nagy kockázat kijelenteni; aligha akad. Meglehet élvonalbeli bajnokságban egy sem.

Tovább fokozva a statisztikát, amióta 2015. nyara, nyolc év olaszországi légióskodás után újra Magyarországon, a Videotonban véd, azóta összesen hatszor lőttek neki hivatalos bajnoki mérkőzésen tizenegyest, de csak Barczi Dávid, még diósgyőriként talált be neki. Annak is már két éve.

A 6/1-es mutató azt jelenti, hogy Kovácsik 84 százalékos hatékonysággal hárítja a tizenegyest, ami tényleg világszám. Kérdés persze, mi lehet a titka?

Sok felvételt megnézek a tizenegyesrúgókról, figyelem, ki hová szereti lőni, de persze a megérzésemre is hagyatkozom, és a kettőt összegyúrva próbálok túljárni a lövő eszén

– magyarázta az nso.hu kérdésére Kovácsik. A 2009-es U20-as vb bronzérmese még csak egyszeres felnőtt válogatott, de mivel Georges Leekens behívta a keretbe, meglehet, a kazahok, vagy a skótok ellen megduplázhatja címeres mezben lejátszott meccseinek a számát.

(Kiemelt kép: Kovácsik hárítja Bacsa Patrik büntetőjét Forrás: vidi.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik