Foci

José Mourinho eléggé hosszan magyarázta, miért nem ciki, hogy kiestek a BL-ből

Pénteken tartott sajtótájékoztatót José Mourinho a szombati, Brighton elleni FA Kupa-negyeddöntő előtt és természetesen szóba került a hétközi Bajnokok Ligája-kiesés is. Mint ismert, a Manchester United az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 2-1-re kapott ki a Sevillától és hullott ki a 16 között. Mourinho a BBC cikke szerint nagyjából 12 perces monológot adott elő.

Élek. Nem fogok megfutamodni, vagy elbújni esetleg sírni, csak mert páran elégedetlenek.

A fenti szavakkal kezdte a sajtótájékoztatóját, majd arról beszélt, hogy a szurkolóknak minden joguk megvan az elégedetlenkedésre. Viszont, ha jobban megnézzük a dolgot, akkor beszélni kell „az örökségről”, Mourinho többször is ezt a kifejezést használta.

Ezt arra értette, hogy Sir Alex Ferguson visszavonulása óta sorra buknak meg az edzők a Manchester Unitednél, sem a bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában nem szerepelnek jól, volt, hogy nem is jutottak be a sorozatba. És akkor itt van ő, akivel tavaly megnyerték az Európa Ligát, jól szerepeltek a csoportkörben és továbbjutottak, és a nyolcaddöntőben estek csak ki.

A mondandójának a lényege valami olyasmi, hogy nem is olyan tragikus a helyzet, mint azt sokan beállítják, idő kell a sikerekhez. Ettől függetlenül azért meg kell jegyezni, hogy a United kerete hemzseg a méregdrága játékosoktól, másfelől pedig nagyjából semmit nem mutattak a visszavágón.

Ja, ismét felemlegette, hogy a Real Madriddal anno kiejtette a Manchester Unitedet. Ezzel a legutóbb sem szerzett túl sok szimpatizánst.

Nyitókép: Oli SCARFF / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik