Foci

Két góljával kiejtette a MU-t, egyből behívták a válogatottba

24.hu
24.hu

2018. 03. 15. 17:54

Korábban a témában:

 Wissam Ben Yeddert is meghívta a francia labdarúgó-válogatott márciusi felkészülési mérkőzéseire Didier Deschamps szövetségi kapitány.

A Sevilla kedden a csereként pályára lépett Ben Yedder két góljával nyert a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján a Manchester United vendégeként – és búcsúztatta angol riválisát -, viszont a 27 éves támadó eddig csak a korosztályos francia nemzeti csapatban lépett pályára. Deschamps elárulta: egy ideje már kiemelt figyelemmel követte a csatár sevillai teljesítményét.

“Ez a két gólja csak megerősítette az összes olyan jó tulajdonságát, amit már az előző szezon óta láthatunk”

– mondta a szakember, aki Ben Yedder taktikai érzékét és hatékonyságát is dicsérte.

A gólok alapján ott a helye a válogatottban:

A listán Lucas Hernández neve is szerepel, aki rendszeresen játszott a francia utánpótlás-válogatottakban, de – Ben Yedderhez hasonlóan – a felnőttek között még nem lépett pályára.

Az Atlético Madrid légiósának meghívása azért érdekes, mert sajtóhírek szerint Julen Lopetegui, a spanyolok szövetségi kapitánya is gondolkodott a beválogatásán.

“Soha nem hívtam meg játékost csak azért, hogy megakadályozzam abban, hogy másik válogatottban szerepeljen” – mondta Deschamps a 22 éves védőről, egyben emlékeztetett arra, hogy felkészülési mérkőzésen való szereplés már egyébként sem akadálya az “országváltásnak”.

“Azért hívtam meg, mert különböző pozíciókban játszhat, és nemzetközi rutinja van” – tette hozzá a franciák kapitánya.

A keretben ott van Ousmane Dembélé, a Barcelona szélsője is, akinek Deschamps szerint jót tett, hogy a Borussia Dortmundból egy lépcsőfokot feljebb tudott lépni.

“A Dortmund nagycsapat, de a Barcelonában lényegesen több a kihívás, így sokkal nagyobb a nyomás is” – mondta Deschamps, hangsúlyozva: Dembélé ennek ellenére “nem veszített a minőségéből”.

A nyári világbajnokságra készülő franciák jövő pénteken Kolumbiával, négy nappal később a vb-rendező Oroszországgal játszanak felkészülési mérkőzést,

a vb-n pedig Ausztráliával, Dániával és Peruval szerepelnek majd egy csoportban.

A francia keret:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.