Foci

Ismeretlen tettes ellen indult nyomozás az olasz focista halála miatt

Egyelőre nem tudni, mi okozta Davide Astori halálát, az első diagnózis hirtelen szívmegállás volt, de azóta azt is lehetett olvasni, hogy agyi eredetű probléma miatt hunyt el a Fiorentina 14-szeres olasz válogatott csapatkapitánya.

Az ügyészség mindenesetre az Olaszországban megszokott eljárás alapján nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, mert a boncolásig nem lehet kizárni az idegenkezűséget vagy az öngyilkosságot sem.

A boncolásra kedden kerül sor, Astorit pedig csütörtökön temetik el. A nemzetközi sajtóban nagyon ment hétfőn, hogy a Fiorentina meghosszabbította Astori szerződését, ezzel is támogatva feleségét, és újszülött kislányát,

de ez sokkal inkább egy hoaxnak tűnik, és a firenzei klub egy közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy nyugalmat és tiszteletet kér a tragikus eset után.

Frissítés!

A Fiorentina és a Cagliari futballklub is visszavonultatja a vasárnap elhunyt Davide Astori mezszámát. A két egyesület kedden jelentette be Twitter-oldalán, hogy többé egy játékosuk sem viselheti a 13-as mezt. A korábbi hátvéd ugyanis 2008 és 2016 között a Cagliariban – illetve kölcsönben a Romában és a Fiorentinában –, majd 2016 és 2018 között a Fiorentinában is ezt a számot viselte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik