Életmentő műtéten esett át Szűcs Lajos, korábbi olimpiai bajnok labdarúgó, írja a Blikk.
Valóban túl vagyunk egy nagyon komoly műtéten, ami jól sikerült! Szerencsére már itthon lábadozunk, és az orvosok utasításait szigorúan betartva bízunk a mihamarabbi teljes gyógyulásban. És hisszük, hogy minden rendben lesz. Rettenetes érzés volt a bizonytalanság, hogy édes jó Lajosom nincs mellettem, de most már megnyugodtam, újra itthon van”
– nyilatkozta a válogatott focista felesége, Pécsi Ildikó.
A 74 éves Szűcs Újpesten kezdett futballozni, de Dorogon lett élvonalbeli játékos. Innen került a Ferencvároshoz, amellyel két bajnoki címet nyert és tagja volt a Vásárvárosok-kupájában döntőt játszó csapatnak. Az FTC után játszott a Honvédban, a Vasas Izzóban, majd a Hévízben fejezte be pályafutását.
A válogatottban összesen 37-szer lépett pályára, és 1968-ban Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt szerepelt a világválogatottban.