Foci

BL: José Mourinho és a sevillai banánhéj

Kele János
Kele János

2018. 02. 21. 13:25

A Manchester United egész szezonjának megítélést befolyásoló mérkőzésre kerül sor szerda este a Ramón Sánchez de Pizjuan Stadionban.
Korábban a témában:

Nem feltétlenül úgy sikerült eddig José Mourinho mágikus második szezonja a Manchester United kispadján, mint ahogyan azt előzetesen valószínűleg megálmodta. A United már kiesett az angol Ligakupából (a másodosztályú Bristol City volt túl nagy falat a negyeddöntőben), a bajnokságban pedig 16 pontos távolságból, az esélytelenek nyugalmával követi a bajnoki cím felé menetelő Manchester City-t a tabellán –  igaz, a második hely a tavalyi hatodikhoz képest előrelépés.

A portugál edzőnek mindössze két címszerzési lehetősége maradt: az FA-kupa és a BL.

Ha viszont abból indulunk ki, hogy két esztendővel ezelőtt Louis van Gaal a kupagyőzelem ellenére sem maradhatott az MU menedzsere, a két lehetőséget nyugodtan szűkíthetjük egyre – a portugál menedzsernek igazából a Bajnokok Ligájában kell nagyot dobnia tavasszal. Azaz semmiképp sem léphet csapatával „banánhéjra” Sevilla ellen, mert ha mégis, úgy kínos kérdésekkel szembenézni a szezon végén.

Melyik arcát mutatja a Sevilla?

A nyolcaddöntő sorsolása ebből a szempontból nem volt kegyetlen a Uniteddel. A spanyol bajnokság ötödik helyén álló Sevilla nem tűnik leküzdhetetlen akadálynak, igaz, Vincenzo Montella csapatának kétarcúsága erénnyé is válhat az általában kiszámítható, egysíkú játékot bemutató angolokkal szemben.

A Ramón Sánchez de Pizjuan Stadionban ráadásul nagyon erősek az andalúzok: legutóbbi 36(!) hazai meccséből mindössze egyet bukott el a Sevilla, igaz, a Betis elleni derbi-vereség (3-5, idén januárban) annál fájdalmasabb lehetett.

Mint ahogyan egészen biztosan fájdalmas volt az Eibar elleni 1-5 is, alig néhány hete – ami egyébként már a harmadik veresége volt Vincenzo Montellának a csapat kispadján.

A korábban az AC Milant iránytó olasz edzőt december végén nevezte ki a spanyol klub, miután a szezon elején munkába álló, és a csapatot a BL-csoportkörében dirigáló Eduardo Berizzóról kiderült: rákos megbetegedése miatt kezelésekre szorul.

A Sevilla nem csak az edzőjét veszítette el az utóbbi időben, de a legendás sportigazgató, Ramón Rodríguez Verdejo, azaz Monchi távozása is komoly sebet ejtett a klubon. A Romához igazoló szakember korábban az okos, költséghatékony játékospolitika szimbólumává tette a Sevillát, és bár a modellen nem terveznek változtatni Andalúziában, a nyári érkezők (többek között az Angliából visszatérő korábbi közönség kedvenc, Jesús Navas, vagy a szintén kevésbé sikeres Premier League-éveket maga mögött tudó Nolito) személye vetett fel néhány kérdést a szurkolók körében.

Jesus Navas (elől) játéka meghatározó lehet a Manchester United ellen Fotó: AFP PHOTO / Cristina Quicler

A klub ugyan nem áll rosszul a spanyol bajnoki tabellán, és a kupadöntőben is kivívta a szereplés jogát (a Barcelona lesz majd az ellenfél), ám a negatív gólkülönbség (31-35) jól mutatja: a Sevilla valójában elképesztően hullámzó csapat. Amelyet most ráadásul sérülések is hátráltatnak.

Íme, néhány kérdőjel például a ma esti kezdőcsapattal kapcsolatosan:

  • Ever Banega, a csapat középpályása a Sevilla legutóbbi meccsét kihagyta sérülés miatt, a játéka minimum kétséges
  • a középhátvéd Simon Kjaer már edzésbe állt, de nem tudni, mennyire van jó állapotban, tudja-e vállalni a játékot kezdőként
  • a gólfelelős Luis Muriel szintén sérülésből lábadozik, bár ő bevethetőnek tűnik
  • a jobbhátvéd Sebastien Corchia biztosan kihagyja a mai meccset, igaz, ő azért általában nem is számít alapembernek a csapatban.

Ehhez vegyük hozzá, hogy a januárban a Portótól szerződtetett Miguel Layún biztosan nem játszhat – hiszen korábban a portugálok színeiben már szerepelt az idei sorozatban -, és máris kész a felforgatott, kompromisszumokkal teli Sevilla-kezdő képe.

Pogba helye a kulcs a Unitednél

Igaz, kérdőjelekből a Unitednél sincsen hiány – elsősorban a védelemben. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy Marcos Rojo és Phil Jones tudja-e vállalni a játékot Sevillában (esélyesebb, hogy nem), így komoly dilemma, kit dobjon be Chris Smalling párjaként a védelem közepén José Mourinho.

Az elefántcsontparti Eric Bailly ugyan felépült komoly sérüléséből, és a hétvégi, Huddersfield elleni FA-kupa meccsen már pályára is lépett, de a bekk lényegében hónapok óta nincs játékban, így pedig komoly kockázat rejlik szerepeltetésében. Alternatíva lehet még Victor Lindelöf, akit nyáron éppen védelmi problémáinak megoldására igazolt a United, ám eddig a csapat mezében szinte semmit nem tudott megmutatni az elvileg benne rejlő potenciálból.

A középpályán Matics helye betonbiztos, és mivel Ander Herrera sérüléssel bajlódik, Michael Carrick pedig abszolúte nincsen játékban, az is szinte tuti, hogy Paul Pogba játszik majd mellette.

A kérdés csak az, vajon marad-e a formáció Mourinho szívszerelme, a 4-2-3-1, vagy a portugál átáll 4-3-3-ra.

Ez utóbbinak két eszköze lehet: Scott McTominay mély vízbe dobása, vagy Jesse Lingard (esetleg Juan Mata) hátrébb vonása a hadrendben.

Pogba egyelőre csak gólpasszban erős Fotó: AFP/Adrian Dennis

Sokkal valószínűbb viszont, hogy marad a 4-2-3-1, és Mourinho továbbra is azzal próbálkozik majd, hogy ebbe a rendszerbe integrálja Paul Pogbát. A francia ugyan már 9 gólpassznál jár a bajnokságban (ennél többet csak a citys Kevin de Bruyne osztott ki idén), de játékát sokan kritizálják, sőt, a Newcastle elleni bajnokin (0-1) maga Mourinho is a lecserélése mellett döntött – hogy aztán a Huddersfield ellen – a kincstári magyarázat szerint betegség miatt – már a kezdőből is kimaradjon a szupersztár.

Egyelőre nem tudni, van-e valódi konfliktus a felek között a színfalak mögött – többek között ennek a kérdésnek a megválaszolására is alkalmas lehet a mai meccs.

Hol dőlhet el a meccs?

A Sevillánál az a legfontosabb kérdés, tudja-e vállalni a játékot Banega. Vele együtt a spanyoloknak nagyon szépen kimunkált középpályás munkamegosztása van:

  • N’Zonzi embert eszik,
  • Banega mélységből irányít,
  • Franco Vázquez pedig kiosztja az utolsó passzokat a támadóharmadban.

Egy ilyen rendszer abszolúte képes lehet arra, hogy elfojtsa a United általában adhoc módon bonyolódó támadásvezetéseit, majd hatékonyan és gyorsan érjen fel az ellenfél térfelére is.

Ha Banega nem kezd, akkor a helyét Guido Pizarro foglalhatja el. Ő szintén inkább mélységi irányító, de közel sem képviseli azt a szintet, mint kollégája. Vele a csapatban óvatosabb játékra lehet számítani a Sevillától, igaz, a fentebb leírt középpályás hármas még így is alkalmas lehet arra, hogy hatástalanítsa a United játékát a pálya közepén.

A mágnestáblán pirossal és fehérrel jelöltük a pályának azokat a területeit, ahol a két csapat eldöntheti a meccset. A Sevilla szempontjából azt lesz érdemes figyelni, hogy

  1. mennyire tudja levenni a pályáról Pogbát N’Zonzi,
  2. le tudja-e reagálni Mata és Alexis befelé mozgásait a védelem,
  3. tudja-e semlegesíteni a két felfutó szélső bekket a két sevillai szélső, és be tudják-e terelni a spanyolok a beadásokat egy olyan sávba, amelyben létszámfölénnyel le lehet védekezni Lukakut a tizenhatoson belül.

A United oldaláról elsősorban az a kérdés, hogy

  1. mennyire szakad szét a csapat, össze tudja-e kötni valaki a védekező és a támadó játékosokat a pályán anélkül, hogy folyosók nyíljanak a csapatrészek között,
  2. segít-e valaki Maticsnak a védelem előtt, azaz: vissza tud-e zárni a játék átmeneti (transition) fázisában a United labda nélkül, vagy zavartalanul vezetheti rá a védelemre a labdát Vázquez, Navas és Sarabia,
  3. kezelni tudja-e a két középső védő Muriel folyamatos visszalépéseit, vagy a kolumbiai sikeresen kimozgatja majd Smallingot (és Lindelöföt/Bailly-t), hogy aztán Vázquez könnyű szerrel lövöldözze be a labdákat az így kialakított résekbe?

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Szerdai program: 
Sevilla (spanyol)–Manchester United (angol) 20:45-től az M4 Sporton
Sahtar Doneck (ukrán)–AS Roma (olasz) 20:45-től a Sport 1 tévén

Már lejátszott meccsek:
Real Madrid – PSG 3-1
FC Porto (portugál)–Liverpool (angol) 0-5
Juventus (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) 2-2
FC Basel (svájci)–Manchester City (angol) 0-4
Bayern München (német)-Besiktas (török) 5-0
Chelsea (angol)-FC Barcelona (spanyol) 1-1

BL-sorozatunk korábbi darabjai:

Tottenham-Juventus
Real Madrid-PSG
Chelsea-Barcelona

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mátyás király országa ez

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.