Foci

Nem tudta feltörni a Newcastle védelmét a Manchester United

Két százszázalékos helyzet is kevés volt a Manchester United számára, hogy betaláljon a Newcastle-nek a vasárnapi bajnokin. A szarkák azonban a második félidőben belőtték egyetlen helyzetüket, így meglepetésre kikapott José Mourinho együttese.

Már az első játékrészben látható volt, hogy nem lesz egyszerű dolga a Vörös Ördögöknek, a Newcastle játékosai fegyelmezetten védekeztek és többször ígéretes helyzetbe is kerültek. Anthony Martial ennek ellenére már csak a kapussal állt szemben Nemanja Matics szenzációs indítása után, Martin Dubravka azonban remekül védett.

Túloldalon Dwight Gayle lábát taposta meg egy elkésett belépő nyomán Chris Smalling, ám a büntető elmaradt. A második félidőben azonban megint az angol védő került középpontba, mivel eljátszotta, hogy Jonjo Shelvey bántotta a középpályán. Nemcsak sárgát kapott szimulálásért, de a szabadrúgásból gólt is lőtt a Newcastle egy ügyes kombináció végén.

Ezután momentuma sem volt a szarkáknak, de a Manchester United is elvétve jutott helyzetbe. Ennek ellenére Alexis Sánchez egyenlíthetett volna, ám Florian Lejeune becsúszva menteni tudott a túl sokat váró chilei helyzeténél. Még a 94. percben is egyenlíthetett volna az MU, de Dubravka szenzációsan védett – nem először a meccsen – így meglepetésre kikapott José Mourinho csapata.

Eredmények – Premier League, 27. forduló

Newcastle – Manchester United 1-0 (0-0)
Gólszerző: Ritchie 65.

Fotó: AFP / Lindsey PARNABY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik