Foci

Pep Guardiola térdig gázolt az angol lelkekbe

Áll a bál az angol bajnoki listavezető Manchester Citynél. A Premier League-et óriási előnnyel vezető csapat spanyol menedzsere, Pep Guardiola ugyanis a kritikák célkeresztjébe került, miután a Burnley elleni idegenbeli meccsre csupán hat cserét nevezett a lehetséges hét helyett. Ezt Angliában nagyon mellre szívták a szurkolók, mondván ezzel megszégyenítette a klub akadémiáját és a fiatal játékosokat.

A Sky Sports emlékeztette a vezetőedzőt, hogy még van egy üres hely a padon, de ő azt mondta, kifogytak, nincs több embere.

Állítólag az lehet a megoldás; azért nem hívott fel a fiatalok közül futballistát, mert a B csapatnak pénteken még jelenése volt a Swansea ellen, és ő nem szerette volna egyetlen percnyi játéklehetőséget tőlük.

A Sky Sportsnak megszólalt az ügyben Gary Neville is, aki az egészet egy viccnek gondolja.

Vicc. Felejtsük el a második csapatot. Még ha tegnap is játszották a meccsüket, egy srácot válassz ki, és ültesd le a padra. Had utazzon a felnőttekkel, had érezze, hogy a Premier League-ben van. A második csapat edzője helyében én azt érezném, hogy csak az időmet pocsékolom

– nyilatkozta feldúltan a szakértőként dolgozó Neville.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik