Foci

Leekens: Nálam nincsenek ajándékba kapott válogatottságok

Egy korábbi büntetés miatt zárt kapuk mögött játssza első hazai tétmeccsét, a görögök elleni Nemzetek Ligája-találkozót az új szövetségi kapitánnyal, Georges Leekensszel a magyar labdarúgó-válogatott. Leekens azt mondta az új sorozatról, most ez az aktuális feladat, úgyhogy szeretné megragadni a lehetőséget, és kiharcolni ezen az úton Eb-részvételt.

Ősztől vége a barátságos mérkőzéseknek, az UEFA ugyanis bevezette a Nemzetek Ligáját, amelynek a lényege, hogy az európai csapatokat négy osztályba sorolták, és minden kaszt győztese kijut a 2020-as Európa-bajnokságra.

Fotó:Bielik István / 24.hu

A magyar válogatott új szövetségi kapitánnyal, a belga Georges Leekensszel vág neki a 2018-as évnek, akinek őszre meg kellene találnia a csapatát, szeptemberben ugyanis már kezdődik is a Nemzetek Ligája, ahol Finnország, Görögország és Észtország lesz az ellenfelünk.

„Jó napot!” – kezdte magyarul a sajtótájékoztatót Leekens, aki nagyon kiegyenlítettnek tartja a csoportunkat.

Mindhárom csapat nagyon más futballt képvisel. Görögország erős csapat, de nagyon hullámzó teljesítményt mutat. Az észtek és a görögök is egy csoportban szerepeltek a belgákkal a vb-selejtezőjön, úgyhogy hazám delegációjával váltottam is néhány mondatot a sorsolás után, és értékes információkkal gazdagodtam, sőt megkaptuk azoknak a meccseknek a felvételeit is

– tájékoztatott Leekens, majd azt mondta, szeptemberre tudnunk kell, milyen szinten van a válogatott, és a felkészülést már most, a sorsolás tudatában el kell kezdeni.

Az új kapitánnyal az első itthoni tétmeccset Görögország ellen vívja majd a válogatott – zárt kapuk mögött, ugyanis egy korábbi büntetés most lép életbe.

„Ez egyértelműen hátrány számunkra” – mondta csalódottan Leekens, aki abban bízik, a játékosok a szurkolók buzdítása nélkül is kettőzött erővel küzdenek majd.

Fotó:Bielik István/24.hu

Az utolsó két hazai meccsünket otthon vívjuk majd az észtek és a finnek ellen, akkor már a nézőknek sem csak az marad, hogy a tévén kövessék a történteket, és nagyon sokat számíthat majd, ha a közönségtől megkapja a csapat a szükséges támogatást.

Minden találkozóra úgy készülünk, mintha a Bajnokok Ligája-döntőjét játszanánk

– fogadkozott Leekens, aki sokadszor is elmondta, hogy  a nulláról indulunk, és új szemléletre van szükség.

Márciusban Kazahsztán és Skócia ellen játszik a válogatott, Leekens a kazahok stílusát az észtekhez, a skótokét pedig a finnékéhez hasonlította, úgyhogy mindenképp hasznosnak nevezte ezt a két felkészülési meccset a szeptemberi feladatok tekintetében.

Leekens elődje, Bernd Storck nagy hangsúlyt helyezett a különféle tesztekre, a belga kapitány szintén fontosnak tartja, hogy a játékosokról minden adat ki legyen elemezve, mert ez 1-5 százalékot jelenthet a pályán, ahol ez a pár százalék is sokat érhet egy kiélezett csatában.

Fotó:Bielik István / 24.hu

„Nálam nincsenek ajándékok, senki nem kap meghívót a válogatottba, aki nem szolgált rá. A játékosoknak szeretni kell a válogatottat, szeretniük kell ezt a mezt. Nem biztos, hogy a legjobb játékosok kerülnek be, mert nálam a teljesítmény számít, mindenkitől a maximumot várom. Ha mindent kiakadsz magadból a pályán, azt a közönség értékelni fogja. Nem verheted át a nézőket. Magyarország egy nagyon érzelmes és különleges hely, nem hasonlítható a többi országhoz, ahol dolgoztam, itt mindenki sokkal jobban szereti a futballt, és ez abban is megnyilvánul, hogy ha nem megy a klubcsapatoknak vagy a válogatottnak, akkor mindenki nekikeseredik. Lesznek vereségeink, ezzel nem árulok el újdonságot, de szenvedélyesnek kell lennünk és keményen kell dolgoznunk

– szólt az újabb kapitányi monológ, akitől megkérdezték, hány százalék esélyt lát arra, hogy a válogatott megnyerje a C-csoportot a Nemzetek Ligájában, de ő kitért a konkrét válasz elől, és azt mondta, egyedül az fontos, hogy a játékosok százhúsz százalékot nyújtsanak, és aki nem képes erre, annak nem lesz jövője a válogatottnál.

Fotó:Bielik István/24.hu

Adódik a kérdés, hogy melyik sorozat fontosabb a kapitány számára, a Nemzetek Ligája vagy az Eb-selejtezők, ő erre azt mondta, szeretnék megragadni a lehetőséget, és megcélozni a kijutást a Nemzetek Ligáján keresztül, mert időrendben ez az aktuális kihívás. Ezért lesznek jók a márciusban és a júniusban esedékes felkészülési meccsek, mert akkor ő is képet kap majd arról, hogy kire számíthat, mire képesek a játékosok.

Amikor azt kérdezték Leekenstől, hogy hány játékos szerepel a noteszében, azt felelte, hogy mindenki.

Aztán persze hozzátette, hogy ezt viccnek szánta, de tény, hogy figyel mindenkit, az U21-eseket, az U19-eseket, az U17-eseket is.

Az első két meccset, a kazahok és a skótok ellenit, arra szánjuk majd, hogy egy nagyobb csoportból válogassunk, akkor várhatóan nem 23-as keret lesz, hanem ennél kicsit bővebb

– fogalmazott a kapitány, aki egyelőre nem árulta el, kik lesznek a segítői, de azt megtudhattuk, hogy nem külföldről hoz embereket, hanem itthonról válogat majd, mert ez a magyar szövetségnek is fontos.

Saját elhivatottságát Leekens úgy jellemezte, hogy olyan, mint egy fiatal kutya, aki mindent azonnal akar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik