Foci

A videobíró volt a mezőny legjobbja a Chelsea-Arsenal meccsen

Amilyen fantasztikus meccset játszott egy hete az Arsenal és a Chelsea a bajnokságban, olyan visszafogottra sikerült a két csapat előadása a Ligakupa elődöntőjének első meccsén. Ezúttal a Chelsea volt a házigazda, amelytől majdnem háromszor annyi próbálkozást jegyezhettünk fel a statisztikába, de ugyanúgy nem járt sikerrel, mint a keveset kockáztató vendégcsapat.

A meccsen már használták a videobírót is, két 16-oson belüli esetet is visszanéztek, majd mindkét esetben az a döntés született, hogy nem ért büntetőt. Ez volt az egyik, amikor Ainsley Maitland-Niles és Victor Moses találkozott a Chelsea büntetőterületén belül:

A meccs után Antonio Conte, a Chelsea edzője pozitívan nyilatkozott a VAR-ról, mert szerinte mindenki azt szeretné, hogy kevesebb hibás döntés szülessen a meccseken. A két csapat egyébként negyedszer találkozott idén, és negyedszer is döntetlen lett a vége, a Szuperkupában 1-1-re végeztek, a bajnokságban pedig 0-0-ra, illetve 2-2-re.

A Chelsea Conte irányításával csak három hazai meccsen maradt gólképtelen, és ebből kétszer az Arsenal nullázta le a csapatát.

Ami viszont pozitív lehet a Chelsea számára a január 24-én esedékes visszavágó előtt, hogy a csapat eddig mindig bejutott a Ligakupa-döntőbe, ha az elődöntő első meccsén döntetlent játszott, 2005-ben a MU, 2007-ben a Wycombe, 2015-ben pedig a Liverpool volt az áldozat.

Ligakupa-elődöntő, első mérkőzés:

Chelsea – Arsenal 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik