Foci

Lecsapna a román válogatott a Felcsúton játszó tehetségre

A nyáron került a Puskás Akadémiához a 17 éves Tamás Nándor, aki szülővárosában, Kézdivásárhelyen kezdett futballozni, majd megfordult a Sepsiszentgyörgynél és a Csíkszeredánál is, mielőtt a felcsútiak leigazolták.

A fiatal szélső tavaly meghívást kapott az U16-os válogatott összetartására, de saját bevallása szerint egy sérülés után érkezett az edzőtáborba, és nem nyújtott igazán meggyőző teljesítményt.

A magyar utánpótláscsapatoktól azóta nem keresték, a románoknál viszont pályára lépett az U18-as válogatottban.

Az olaszok elleni U18-as meccs után Romániában már arról cikkeztek, hogy Cosmin Contra, a román felnőttcsapat szövetségi kapitánya is arra készül, hogy meghívja Tamást, de a játékos az Utanpotlassport.hu-nak azt nyilatkozta, semmi konkrétumról nem tud beszámolni ebben az ügyben.

Mindenesetre azt érdemes leszögezni, hogy ha Tamás pályára lépne a románoknál, az azt jelentené, hogy a magyar válogatottban már nem játszhatna.

A támadó az ősszel a Puskás Akadémia NB III-as csapatában hét meccsen egy gólt szerzett, az U19-eseknél pedig tíz találkozón hétszer volt eredményes. Az NB I-es csapatnál még a keretbe sem került, amin persze nem kell meglepődnünk, hiszen a felcsútiaknál az ősszel mindössze 26 perc jutott a 20 év alatti játékosoknak.

Az Utanpotlassport.hu megpróbálta kikérni a felnőttcsapatot irányító Pintér Attila véleményét Tamásról, de többszöri próbálkozásra sem tudták elérni a korábbi szövetségi kapitányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik