Foci

Kassai a vébére nem megy, de itthon őt hozták ki a legjobbnak

Véget ért az NB I őszi idénye, és ilyenkor van idő elmerülni a különféle statisztikákban és rangsorokban. A Nemzeti Sport a meccseken a játékosok mellett a játékvezetőket is értékeli, és ebben a rangsorban Kassai Viktor végzett az élen, aki nyolc meccsen fújt és kereken 8-as átlagot hozott össze. A második helyen a 11 meccset vezető Erdős József zárt 7,818-as átlaggal és a dobogóra még a szintén 11 találkozó közreműködő Farkas Ádám fért fel 7,7,27-es pontszámmal.

Kassai három meccset vezetett az ősszel a Bajnokok Ligájában, ám a jövő évi oroszországi világbajnokságra jelölt keretbe mégsem került be, ami mögött az állhat, hogy Puhl Sándor, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöke finoman szólva sem támogatta.

Ami érdekesség, hogy Kassai itthon csak a hatodik helyre került a bírók rangsorában, az első helyen pedig az a Karakó Ferenc áll, aki az ősszel hat NB I-es meccsen 7,333-as átlagot hozott össze a sportnapilag osztályzatai alapján.

Karakó a 15. fordulóban komoly hibát követett el, amikor a Videoton-Mezőkövesd meccsen úgy adta meg a hazaiak második gólját, hogy előtte már belefújt a sípjába. Az eset után nem is kapott feladatot az utolsó négy őszi játéknapon.

A videón 2.25-nél látható az eset:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik