Foci

Villámrajttal nyert rangadót a Manchester United

Pikáns rangadót játszott egymással az Arsenal és a Manchester United a Premier League 15. fordulójában szombat este.

Hatalmas lelkesedéssel kezdték a vendégek a mérkőzést, ennek köszönhető, hogy Antonio Valencia már a negyedik percben gólt szerzett: a sokat pepecselő londoni védők között addig-addig várt Valencia, míg már nem lehetett passzolni, így inkább kapura lőtt és Petr Cech lábai között utat talált a labda.

A pofonból nem ébredt föl az Arsenal, ezt kihasználva tovább támadtak a Vörös Ördögök, Anthony Martial brilliánsan tette a labdát Jesse Lingard elé, aki okosan a jobb alsóba lőtt.

Fordulás után már sokkal felfűtöttebb lelki állapotban folytatódott a találkozó, ebben sokat segített az is, hogy ezúttal a hazaiak szereztek korai gólt: Mesut Özil adott tanári labdát Aaron Ramseynak, aki maga is belőhette volna a labdát, de ő inkább Alexandre Lacazette elé tálalt, a francia pedig nem hibázott közelről.

A 63. percben aztán ismét két gólra nőtt a vendégek előnye, Lingard nyargalt vagy negyven métert egy elcsent labdával, majd Marcus Rashfordhoz passzolt aki a végletekig kivárt az alapvonalon, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Lingardot. Az Arsenal előtt felvillant a remény, mivel a 74. percben Paul Pogát kiállította a játékvezető azonnali piros lappal egy rendkívül csúnya taposás miatt – az indulatok pattanásig feszültek a második félidőben.

Az Ágyúsoknak viszont ez is kevés volt, a Manchester United nagy győzelmet aratott.

Végeredmény – Premier League, 15. forduló

Arsenal – Manchester United 1-3 (0-2)
Gólszerző: Valencia 4., Lingard 11., 63. ill. Lacazette 49.
Kiállítva: Pogba 72.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik