Mindenkinek a Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásában győztes Real Madridra fáj a foga: tudják jól, Zinedine Zidane csapatát kell legyőzni ahhoz, hogy megnyerjék a legrangosabb klubtrófeát. Hiába a madridiak gyengécske bajnoki rajtja, hiba lenne bármilyen következtetést levonni néhány meccsből, az igazán fontos dolgok úgyis a tavasszal dőlnek el. A Real Madrid pedig a tavaszi szezonra van kitalálva.
Igaz, a kihívók nem tétlenkedtek a nyáron, nagy volt a mozgolódás a kluboknál. A tavalyi döntős Juventus hiába veszített el két-három kulcsjátékost, legalább olyan erős, mint a tavasszal volt. A PSG a világ összes pénzét megmozgatta, all-int nyomott Neymar (majd Kylian Mbappé) megszerzésével. A két manchesteri csapat és a Chelsea is szépen bevásárolt, és készen áll, a Barcelona egy zsák pénzért erősített, míg szépen, fű alatt a Bayern München és az Atlético Madrid is odaérhet a végére.
Egy lépésre a Real Madrid-dinasztiától
A Real Madrid 2017 májusában megnyerte története 12. Bajnokok Ligája-címét, és vált a sorozat első duplázójává, miután egy évvel korábban is Cristiano Ronaldóék ünnepelhettek. Igazi tündérmese, ami a klubbal történik, hiszen az elmúlt négy évben háromszor nyerték meg a Bajnokok Ligáját (2013-2014, 2015-2016, 2016-2017), ez pedig egyetlen klubnak sem sikerült a BL 1992 óta íródó történetében. Az amerikai sportzsargonban dinasztiának hívják azokat a csapatokat, amelyek hosszú távon dominálnak egy sportágat.
De ezen kívül is számos példa van arra, hogy egy csapat hosszú ideig uralja sportágát, ligáját. A Real Madrid Zinedine Zidane-nal éppen ilyen dinasztia építésébe fogott akkor, amikor az elmúlt másfél évtized hibás stratégiáját lecserélve új alapokra helyezte a klub szellemiségét: a csapat tele van saját nevelésű és a klub indentitásához szorosan kötődő játékosokkal, a pénzcsapokat lejjebb tekerték, már nem a PR-fogásokra, de nem is a tapasztalt – vagy kiégett – futballistákra, hanem a fiatal spanyol tehetségekre fordítják az erőforrásokat. Így tényleg igaz az, hogy a kispadon már nem csak egy komplett kezdőcsapat, hanem a jövő kezdőcsapata ül.
A Real Madrid keretében tizenegy spanyol játékos van, közölük csak Sergio Ramos (31) és a cserekapus, Kiko Casilla (30) múlt el 30 éves. A szezon legnagyobb feladata az lesz a francia szakvezetőnek, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is megtalálja a tökéletes rotációt; mikor, kit, pihentessen, mikor, ki helyett nyúljon motivációért éhes fiatal játékos után.
Bőségzavar, és egy sor fiatalról még szó sem esett: Mateo Kovacic is csak 23, Räphael Varane 24, míg Casemiro 25 éves. A filozófia megváltozott, a szemlélet adott: a Real Madrid dinasztiát épít, kérdés, képesek-e a következő éveket is úgy uralni Európában, ahogy az elmúlt néhány évben?
Van ellenfél, nem lesz olyan egyszerű triplázni
Egy sor olyan csapatot ismerünk, amely azon lesz, hogy megakadályozza a madridi uralmat. Persze, mondhatják a naivak, a Real Madridon kívül 31 csapatnak ez a célja. De legyünk reálisak: nagyjából 8-10 olyan klub jutott a főtáblára, amely anyagilag, szakmailag és játékosállományát tekintve felveheti a versenyt a címvédővel.
A nyár legnagyobb sztorija mindenképpen a katari (állami) milliárdokból épülő-szépülő Paris Saint-Germainé. A PSG először minden emberi elképzelést fölülmúlva megszerezte 222 millió euró fejében a Barcelona brazil szupersztárját, Neymart, majd augusztus 31-én bejelentette, hogy az AS Monaco 18 éves francia tehetségét, Kylian Mbappét is. Utóbbiért 2018-ban 180 millió eurót kell letenniük az asztalra, most csak kölcsönszerződést kötöttek a felek.
A párizsiaknak mindkétszer trükközniük kellett az UEFA pénzügyi fair play szabálya miatt, de ez azon a tényen nem változtat:
Pénz nélkül bizony egyik csapatból sem lesz igazán ütős kihívó, a Bajnokok Ligája – és a profi labdarúgás – nem az egyenlőségről és a pénzügyi átláthatóságról, inkább az üzletről, a bevételről, a kiadásról szól. Nem lehet úgy eredményt elérni, ha nincs mögötted egy pénzeszsák, így már meg sem lepődhetünk akkor, ha a ligák csapatai több mint egy milliárd eurót költenek a nyári átigazolási időszakban.
Az igazán esélyes klubok nem fogták vissza magukat a nyáron, a Barcelona 145 millió euró értékben próbálta meg pótolni Neymart (Paulinho és Ousmane Dembelé érkezett), míg az angolok, a bajnoki címvédő Chelsea és a manchesteri csapatok is úgy gondolták, mikor, ha nem most. Igaz, José Mourinho azt nyilatkozta, hiába az elköltött 150 millió font, kell neki még egy átigazolási időszak, hogy újra az élmezőnybe kormányozza a Manchester Unitedet.
Hogy ez Európába mire elég, kérdéses. De ha elkerülik a sérülések a csapatot, a könnyűnek ígérkező csoportkör után, Zlatan Ibrahimoviccsal kiegészülve tavasszal igen veszélyes lehet a Manchester United. Ahogy a Manchester City és a Chelsea is.
Előbbi 244 millió fontot, utóbbi 202 millió fontot költött kerete megerősítésére. Az angolok (khm, amerikaiak, arabok és oroszok) tehát belehúztak, az átigazolási piac teljesen felbolydult, és ha hinni lehet a szakértőknek, 2018-ban sem lesz ez másképp. De ne szaladjunk annyira előre, előtte a Premier League klubjai – tán a Liverpool kivételével – akár még be is húzhatják a Bajnokok Ligáját, hiszen ők is a már említett háromszög mentén (pénz, szakértelem, játékosok) mozognak. De azért ne lepődjön meg senki, ha ez nem így történik.
Mindkét csapat a világ legjobb nyolc csapatainak egyike, de nyáron az Atlético a kizárása miatt nem tudott erősíteni, a Bayern München pedig elveszítette Philipp Lahmot és Xabi Alonsót, Robert Lewandowski és Thomas Müller pedig elvágyódik, elégedetlenkedik.
A többi nagyágyúhoz képest csendesebbre sikeredett a müncheni nyár, de a németekkel természetesen mindig számolnunk kell. Leginkább nekik lehet meg a játékuk ahhoz, hogy a Real Madrid középpályáját semlegesítsék, ez a tavaszi BL-negyeddöntőben egy ideig sikerült is. Az már egy másik történet, hogy a szerencse és egy-egy nagyon rossz ítélet a madridiaknak kedvezett.
Ne legyen kétség: a Real Madrid a legnagyobb esélyese az idei szezonnak is, de amíg a labda gömbölyű, Katar pedig képes 400 millió eurót kiadni két játékosért, addig bármi megtörténhet.
