Élő Foci

Európa-liga: Nagyot küzdött, de kiesett a Vasas

A Videoton kedden 3-3-as döntetlennel, a Ferencváros csütörtökön egy karcsú egygólos sikerrel biztosította továbbjutását az Európa-ligában. Nehezebb feladat vár a Vasasra, amely 4-3-as vereséget szenvedett az első mérkőzésen úgy, hogy a 88. percben még 3-1-re vezetett.

Egyetlen változtatást eszközölt az első mérkőzéshez képest a kezdőcsapatban Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője: Szivacski Donát helyén a felépült Vaskó Tamás kezd majd a Szusza Ferenc Stadionban – a Vasas stadionja épül, ezért játszik az Újpest pályáján az angyalföldi csapat.

A Beitar Jeruzsálemnél is történt változás a kezdőcsapatban, de nem az első mérkőzésen parádésan beálló Yossi Benayoun került be. Az első gólt szerző Minatto Paulino került ki középpályáról, a helyén David Keltjens játszik majd, aki az első meccsen hátvédként szerepelt. Az így keletkező lyukat Tal Kahila foltozza majd be a védelemben.

Rendkívül eseménydús volt az első negyed óra, a magyar csapat nekiesett ellenfelének és az első percekben kapufáig jutott, Remili Mohamed szabadrúgása a kapufáról az ellenfél kapusára pattanva maradt ki. Az ebből vezetett ellentámadás végén hiába lőtt gólt Idan Vered, lesről indult.

A kilencedik percben aztán újabb villámgyors kontrát vezetett a vendég együttes, Antoine Conte kapta meg középen a labdát, lövését Nagy Gergely védeni tudta, azonban a kipattanóra startoló izraeli csatárt Hangya Szilveszter buktatta, így büntetőhöz jutott a Beitar.

Noha Itay Shechter gyenge tizenegyesét védte a Vasas kapusa, az ezután érkező kis szögletre nem számítottak a magyar védők, Hen Ezra pedig becselezte magát a tizenhatoson belülre és három védő szorításában kilőtte a bal alsót.


Itay Shechter Penalty Missed HD – Vasas FC… by RussellLerman


Vasas (Hun) 0-1 Beitar Jerusalem (Isr) 06.07.2017 by Football–Live

Ezután némileg lassabb lett a meccs, ez a Beitar Jeruzsálem állandó időhúzásának is köszönhető volt, de sajnos inkább a vendégek tudtak veszélyes támadásokat vezetni, mint a Evgen Pavlov, vagy fellopakodó Vaskó Tamás fejére ívelgető magyarok.

Fordulás után főleg a Vasasnál volt a labda, azonban a veszélyes akciókat mégis a vendégek vezették ellentámadásból. Hamar elfáradtak az angyalföldiek, a 61. percben Vered zavartalanul begyalogolt a tizenhatoson belülre, ahol két védővel együtt földre huppant. A játék mehetett tovább, Ezra eszmélt a leggyorsabban, megtolta a labdát középre, majd kilőtte a bal alsó sarkot.


0-2 Hen Ezra Goal UEFA Europa League… by jason-pitt1

A 79. percig nem is akadt komoly magyar helyzet, egy ügyes labdaszerzés után Pavlov készítette le Vida Máténak a labdát, a megpattanó lövést látványos mozdulattal bokszolta ki.

Megpróbálta utolsó tartalékait felhasználva legalább a szépítést megszerezni a Vasas, ám a végén csak egy harmadik bekapott gólt lett a jussa: Benayoun pocsékul eltalált lövése pont jó lett a csereként beálló Gaetan Varenne-nek.

Összesítésben 7-3-mal a Beitar Jeruzsálem jutott tovább, de a Vasas mindent megpróbált, nincs miért szégyenkeznie.

Eredmény – Európa-liga, selejtező, 1. forduló (visszavágó)

Vasas – Beitar Jeruzsálem 0-2 (0-1)
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Risztevszki – Kleisz, Vida, Murka – Remili Pavlov, Kulcsár
kispad: Póser (k.), Ádám, Debreceni, Ferenczi, Király, Szivacski
Beitar: Kleyman – Conte, Kahila, Mori, Heister – Claudemir, Keltjens, Sabo – Vered, Shechter, Ezra
kispad: Soshan (k.), Benayoun, Agajev, Dilmoni, Paulino, Siroshten, Varanne
Gólszerző: Ezra 10′, 61′

Hát ezt megköszönhetjük

Heister ritmust váltott, elviharzott Burmeister mellett, de szerencsére pocsékul adott középre. Rövid időn belül a második akció a bal szélen, ahol az utolsó passzon múlott a második Beitar-gól.

Mellé!

Vaskó Tamást találta meg jól Remili szabadrúgása, a fejese azonban picit célt tévesztett, pedig  kapus már verve volt.

Nagy védés!

Szó szerint, mivel pechesen pattant Hangyáról a labda, az izraeliek lecsaptak rá, Shechterhez került a labda, a Vasas kapusa azonban belevetődött a lövésbe és üggyel-bajjal menteni tudott. A túloldalon kevesen múlott, hogy a vendégek nem szerencsétlenkedtek össze egy öngólt.

Tizenegyest kapott a Beitar!

Gyors ellentámadást vezetett a Beitar, Conte került lövőhelyzetbe, próbálkozását védte ugyan Nagy, de az érkező izraeli játékost csúnyán felvágta Hangya Szilveszter.

Kapufa!

Rögtön támadó szellemben lépett föl a Vasas, Remili végezhetett el egy szabadrúgást jó 18 méterről, tekerése a kapufáról Kleymanra pattant, róla viszont sajnos kifelé. Az ellentámadásból Vered betalált ugyan, de les miatt nem adta meg a portugál játékvezető a találatot.

Indulás

A magyar csapat kezdte el a mérkőzést.

"Támadni kell" - ez a Vasas jelmondata

Az első mérkőzés után győznünk kell, győzni is akarunk. Támadni kell, úgy lépünk pályára, hogy tovább fogunk jutni. Hiszem, hogy ott van a helyünk az Európa-ligában

– mondta közvetlenül a mérkőzés előtt a Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője az M4 Sportnak.

Emlékeztetőül

Nagyon nehéz dolga lesz a Vasasnak, de érdemes észben tartani, hogy 1-0 is elegendő lehet, hiszen idegenben három gólt lőttek az angyalföldiek.

Köszöntjük olvasóinkat!

Szerintem a csapat túlteljesítette az előzetes elvárásokat. Rúgtunk három gólt idegenben, ami remek dolog a Beitar Jerusalem ellen. Főleg úgy, hogy sérülések és egyéb balszerencsés történések miatt nagyon kevesen vagyunk

– mondta Vaskó Tamás a meccs előtt.

Olvasói sztorik