Dárdai Pál és Bernd Storck érkezése, a franciaországi Európa-bajnokságig, továbbá a Double Pass vizsgálat lezárásáig évtizedes dogmákat kőbe vésett axiómaként tartottuk nyilván, amely a futballedzői gondolkodás kiinduló pontja és origója volt. Ettől eltérni, másképp gondolkodni magyar embernek nem lehetett, vagy aki mégis megpróbálta, az sebesen számkivetetté, nem egyszer munkanélkülivé vált.
Mezey: „100 000 igazolt játékosból lesz egy nemzetközi klasszis.”
Amikor egy szakember elméletet gyárt egy program létének a megindokolására, akkor legkézenfekvőbb statisztikai számok mögé bújnia. Egyik ilyen fejlesztési projekt az MLSZ Bozsik program, ahol nem magával a programmal van a baj, hanem azzal amit annak idején üzent: amíg nem lesz Magyarországon 5-700 ezer igazolt labdarúgó, addig ne számítsunk nemzetközi sikerre. Mezey György kimondta a megfellebbezhetetlen tényt:
100 000 igazolt labdarúgó kell egy nemzetközi szintű játékos kitermeléséhez.
Ezt a tézist cáfolta az Eb, ahol lélekszámukat tekintve kis országok, igencsak sok borsot törtek a nagy futballhatalmak orra alá (Wales – 3,063 millió, Izland – 323 ezer, Portugália – 10,46 millió). Ők azok, akik fontosabbnak tartják a minőségi képzést a tömegesítés helyett.
Az EB esélyes németek, a titkos favorit belgák, a meglepetést okozó izlandiak, jelenlegi erős válogatottjukat mind a 2000-es évek elején beindult központi programjuktól származtatják. Mindegyik ország futballjának akkori átszervezéséhez és fejlesztéshez köti a jelenkor sikereit, miközben, felzárkózásuk, majd élre kerülésük másik sarkalatos pontja az Európában akkor beindult UEFA rendszerű edzőképzés maradéktalan végrehajtása volt.
Amíg nálunk ez a program csak a leszakadásunkat tudta megállítani a 2000-es években, addig az előbb felsorolt országokban a siker egyik záloga lett. Vajon Mezey György mivel magyarázza, hogy az általa sikerként elkönyvelt edzőképzésünk vezetése alatt (16 év) jottányit sem lépett előre labdarúgásunk?
Magyar edző: „A futballra születni kell, az nem tanítható”
Az európai futballvetélkedőn résztvevő játékosok 99 százaléka edzéstermék. Vagyis tanult futballisták és nem született zsenik, mint Messi, vagy korábban Ronaldinho. Még Bale, C. Ronaldo és Ibrahimovics is ebbe a kategóriába esik, akik láthatóan leiskolázott, leoktatott harmonikus futballmozgással rendelkeznek. De a többi játékos is magasan képzett iparos, akik betéve tudják mind egyéni, mind csapatszinten a futball ABC-t. A mérkőzésen semmin sem lepődnek meg, minden váratlan eseményre tudják a megfelelő választ.
A futball tanulhatósága nem csak a játékosokra vonatkozik, hanem az edzőkre is. Az Eb-győztes portugál csapat edzője is bevallottan célfutballt játszatott csapatával, miközben nála volt az Eb egyik zsenije, C. Ronaldo, és a többi játékosa sem törte el a labdát a futballpályán. Ugyanezt elmondhatjuk a mi kapitányunkról is. Bernd Storck egy átlag német edző megtanulható tudással, fanatizmussal és szenvedéllyel felvértezve, ami jelen állás szerint elegendő volt a részsikerhez.
Magyar edző: „A magyar játékos nem tud védekezni”
Az már a selejtezők során világossá vált, Dárdai színre lépése után, hogy csapatunk, ha beáll bekkelni, képes tétmeccseket lehozni gól nélkül. Még erősebb ellenfelek ellen is. Amit évtizedekig nem tudott megoldani a magyar szakma, hogy leoktassa nemzetközi szinten az aktív területvédekezést, azt Dárdai egy hetes felkészítéssel oldotta meg. Válogatottunk ebből a stabil játékból próbált előre lépni az Eb-meccseken. Izland és Portugália ellen sikerült a támadás-védekezés egyensúlyát fenntartanunk, a belgák elleni meccs végén mindez már megbomlott és a vesztünket okozta.
Magyar edző: „A magyar futballistának rossz az erőnléte”
A magyar játékosokról a mai napig az a legenda járja, hogy azért nem fut a pályán, mert nincs kondija. Miközben mára kiderült, ahhoz, hogy korán elfogyott az erő, köze lehetett a nem reális helyzetértékelésnek.
Korábban az MLSZ, a szövetségi kapitány és a közvélemény túlzott elvárásokat támasztott a csapat felé, így felesleges terhet rakott a játékosokra és ettől a pillanattól kezdve minden meccsünk sorsdöntő meccsé, élet-halál kérdéssé vált. Ez képes negatívan hatni a sportoló agyára, ezáltal a fizikumára is. Ennek következtében rendre a 70. perc környékén fogyott el a mentális erőnk, ami a játékosok lelassult mozgásában, a dinamika elfogyásában, a lassú döntésekben, bekapott gólokban öltött testet.
És ennek fordítottja is igaz, mert az esélytelenség nyugalma győzelmet hozhat. Lásd a Magyaroszág-Norvégia párharcot, az osztrákok, izlandiak elleni meccseinket, vagy utóbbiak és Wales ki-ki meccseit és a portugálok döntőjét.
Szintén a lelassult mozgásban ölt testet az, hogy az aktuális szövetségi kapitány nem szervezi meg a csapatjátékot. Minek következtében a játékos a mérkőzés folyamán tanácstalanná válik és olyan érzete támad a kívülállónak, mintha nem akarnának futni a pályán a futballisták. Pedig csak annyi történik, hogy a szerencsétlen labda nélküli játékos nem tudja, hogy mikor és hova kéne futnia az adott szituációban, míg a labdás meg nem tudja, hogy mit is akar a labda nélküli társa.
Dárdai és Storck abban is utat mutatott, hogy a szervezettség pár edzéssel leoktatható.
Magyar újságíró: „A magyar átok üldöz minket, mert mindig az utolsó pillanatban bukunk el”
Akár folytathatnánk is, mert nyilvánvaló, hogy egy bizonytalan edző által felkészített bizonytalan csapat, előbb-utóbb hibázni fog. Ahogy fogy az erő, ahogy csökken a dinamika és nő a játék szervezetlensége, úgy közelít a vég pillanata – megszületik az ellenfél vezető gólja. Ez a pillanat többnyire a 70. és 90. perc között szokott eljönni.
Miután kézzelfogható magyarázatot sem a szakma, sem az újságírók nem találtak, az elmúlt évtizedekben, így elterjesztették a „minket sújt a magyar átok és a magyar balsors” kezdetű lózungot, amit sikeresen bekajáltattak a közvéleménnyel.
Meg lehet figyelni a statisztikákat, hogy Matthaus, Dárdai, Storck idején (német vonal) a góljaink döntő részét a meccs utolsó harmadában szereztük, pont akkor, amikor a magyar átoknak hatni kellett volna.
Egervári: „Az egy hetes telki összetartás nem elég arra, hogy taktikázzunk”
Amikor Egervári Sándornak feltették kérdésként, hogy miért szervezetlen a csapatjátékunk, akkor azt a választ adta, hogy „az egy hetes telki összetartás nem elég arra, hogy taktikázzunk”. Értsd: edzőink előszeretettel gyártanak arra elméleteket, hogy mit, miért ne csináljanak meg.
Dárdai erre a tézisre is azonnal rácáfolt, hiszen egy hetes munkája alatt szervezett csapatot küldött ki Bukarestben a románok elleni meccsre. Ezt az irányt követte Storck is.
Egervári: „A játékszervezés kiöli a kreativitást”
Ugyanilyen magyar edzők által legyártott lózung, hogy a játékszervezés kiöli a kreativitást. Mondta ezt szintén Egervári, akinek egyetlen egy mérkőzéséhez sem köthető hozzá, hogy valaha kreatívan is játszottunk volna, ellenben Storck csapatával, ahol maga a szervezettség hozta létre azokat a játékszituációkat, amiben adott esetben érvényesülhetett a magyar játékosokban még csirájában fellelhető szellemesség. Lásd, Stieber gólja, Szalai gólját megelőző kényszerítők.
Ex magyar szövetségi kapitányok: „Fiatalokat nem rakok be a válogatott keretbe, mert nem kész játékosok. Majd akkor teszem be, ha bizonyított az NB 1- ben.”
A magyar edző – többnyire – még a saját árnyékától is megijed. Csak kész játékosokban gondolkozik, nem mer hozzányúlni tehetségekhez. Szerencsére ezen változtatott az MLSZ versenykiírásával és ezt az utat járják válogatott csapatunknál. Lásd Kleinhesler László és Nagy Ádám esetét.
Teher alatt nő a pálma, avagy Aki mer, az nyer
Egervári kinevezésekor nálunk alacsonyabban jegyzett ellenfelekkel játszatta válogatottunkat, csak azért, hogy a sikerek önbizalmat adjanak játékosainknak, illetve azért, hogy így araszoljunk felfelé a világranglistán, miközben komoly ellenfelek ellen önbizalomszegény és kilátástalan játékot produkáltunk. Az álsikerekkel elérte, hogy három évig volt szövetségi kapitány. Matthaus és Storck idején ez pont fordítva történt. Erős ellenfelek ellen játszottunk, hogy kiderüljenek csapatjátékunk hiányosságai. Értsd: többet ért az edzőnek a csapatfejlesztést elősegítő kudarc, mint az egyéni karriert biztosító siker.
A magyar edző: „Nem kell ide külföldi edző, mert nem ismeri a sajátságos magyar futballközeget.”
A magyar szakemberek mindig elmondják, hogy mi egy sajátságos futballközeggel rendelkezünk, amit nem ért meg a külföldi edző.
Nézzük milyen a sajátságos magyar futballközeg!
Nincs edzői érdekvédelem! Nincs szakmai párbeszéd! Nincs tudásmegosztás! Nincs tudás alapú edzőkiválasztás! Nincs futball értelmiségi rétegünk! De legfőképp van bennünk irigység, féltékenység, belterjesség és csőlátás!
Ebből a gondolatiságból származik az, amikor megnyilatkoznak magyar szakemberek:
- Minek ide külföldi edző, hisz itt még egyik sem bizonyított!
- A külföldi edzőktől semmi újat nem tanultunk.
- Jöhetne ide Mourinho, az se tudna itt eredményt elérni.
- Én is tudnék a Barcelonának edzést tartani.
- Kint ugyanazokat a gyakorlatokat csinálják, mint mi itthon!
Minden edzőnk a maga nézőpontjából gyárt elméletet arra, hogy miért nem kell ide külföldi szakember.
Maga a helyzet is komikus, hogy kell az UEFA rendszerű edzőképzés, és az EU csatlakozás – értsd: a külföldi tudás, a külföldi szervezettség, a külföldi tőke -, de a külföldi szakember már nem kell. Az természetes lenne és örülnénk, ha minket alkalmazna egy külföldi klub edzőként, vagy játékosként, de az már abnormális, ha nekünk kellene befogadni valakit.
Dárdai Pál és Bernd Storck érkezése, a franciaországi Európa-bajnokság, továbbá a Double Pass vizsgálat lezárása után kiderült, irigységünk egyetlen mozgató rugója az, ki ne derüljön a magyar szakma döntő részének felkészületlensége.
Hozzá nem értésünkre először Paulo Sousa hívta fel a figyelmet, akit a komplett edzői szakma és a média támadott, míg jelen esetben edzők ezrei várják Storck bukását. A szakmával napi szinten találkozva még mindig és jól érezhetően ellenszélben kell dolgoznia…
(A szerző maga is labdarúgó edző, egyes vélekedések szerint “a magyar labdarúgás legnagyobb ellensége”, lévén évek óta szajkózza mindazt, amit fent olvashatnak, évek óta szélmalomharcot vív a magyar labdarúgásunk fejlődéséért.
Az Eb alatt írt remek elemzéseit itt olvashatják)
