Foci

Thomas Doll tényleg akarja a Fradiba van der Vaartot

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll megerősítette, hogy leigazolná a korábbi holland válogatott labdarúgót, Rafael van der Vaartot. Doll a német Bild című napilap május 28-i számában nyilatkozott először a 33 éves támadó középpályás esetleges szerződtetéséről.

El tudnám képzelni Van der Vaartot a Fradiban. Igazi sikersztori lenne. Egyszerűen nem igaz, hogy már lassú, és nincs jó kondícióban. Én tudom kezelni.

Az 50 esztendős tréner 2005 és 2007 között dolgozott a játékossal Hamburgban. A 109-szeres holland válogatott labdarúgó szerződése még két évig szól a spanyol Real Betisnél, amelynek színeiben az elmúlt idényben mindössze hat mérkőzésen lépett pályára. Van der Vaart korábban az Ajax, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur együttesét is erősítette.

A holland Voetbal International érdeklődésére a játékos csütörtökön elmondta, hogy nem gondolkozik a visszavonuláson. Thomas Doll a Hamburger Abendblatt szombati számában egyértelművé tette: szeretné, ha Van der Vaart a Ferencvárost erősítené.

Szeretnénk bekerülni a Bajnokok Ligájába. Talán Rafael Van der Vaart segíthetne. Mindent megteszünk, hogy teljesítsük az igényeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik