Foci

Új szerződést ért az OTP Bank Liga negyedik helye

Az MTK labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, szerződést hosszabbított a csapat trénerével.

Teodoru Vaszilisz februárban váltotta László Csabát az együttes kispadján. Vezetésével kijutottak a nemzetközi porondra a negyedik hely ugyanis, Európa Liga-selejtezőt ért idén az OTP Bank Ligában.

A szakember többéves szerződést írt alá kedden, mérlege hat győzelem, négy döntetlen és négy vereség a csapat kispadján.

Büszke vagyok a srácokra, hogy az ismert körülmények között nemzetközi szereplést érő helyen tudtak végezni. A tavaszt szinte csatárok nélkül kellett lehozni, de nem keresem a kifogásokat, mert olyan körülmények között kell a legjobbat nyújtani, amilyenek adódnak. Nyilván könnyebb lesz szeptembertől, amikor elkészül az új Hidegkuti Nándor Stadion.

Az MTK május 30-án kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, első tétmeccsüket június 30-án játsszák az Európa Liga selejtezőjében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik