Foci

NB I: fővárosi rangadók és Fradi-Diósgyőr a szombati menüben

A 23. fordulóval, azaz az új 12 csapatos bajnoki rendszer harmadik körének nyitányával folytatódik szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga.

Egyedül Felcsúton nem csúsztatnak a nézőszámmal

A listavezető Ferencvárosra a papírforma alapján könnyű feladat vár, hiszen a legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkező DVTK-t fogadja. A miskolciak legutóbb a 12. fordulóban, a Vasas otthonában aratott győzelemmel szereztek pontokat idegenben, azóta sorozatban ötször kaptak ki vendégként. A Ferencváros az előző körben nagy meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd stadionjában, de szerdán a Magyar Kupában javított, címvédőként hátrányból fordítva jutott tovább a negyeddöntőből a Videotonnal szemben.

A második helyen álló Újpestet az MTK-t fogadja, a lila-fehérek tíz mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, igaz, legutóbbi két találkozójukon csak döntetlent játszottak. A két csapat legutóbb két hete játszott egymással a bajnokságban, akkor 1-1-es döntetlen született a Szusza Ferenc Stadionban.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A harmadik helyezett Debrecen a Puskás Akadémia csapatát látja vendégül, a hajdúsági együttes legutóbbi három hazai bajnoki mérkőzését megnyerte, ráadásul hét közben a Magyar Kupában is bejutott a négy közé.

A Ferencvárost legyőző Budapest Honvéd a Vasast fogadja, s amennyiben legyőzi az angyalföldieket, megnyugtató helyzetbe került a kiesés elkerüléséért zajló versengésben.

A harmadik körben úgy játszanak a csapatok, hogy az előző bajnokság első hat helyezettje lesz hatszor pályaválasztó, míg a 7-10. helyezett, valamint a két újonc öt alkalommal.

OTP Bank Liga – A 23. forduló programja

szombat:
MTK Budapest-Újpest FC 15.30, v.: Kassai
Ferencváros-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Andó-Szabó
Videoton FC – Szombathelyi-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Vad II.
Paksi FC-Békéscsaba 1912 Előre, 18.00 v.: Bognár
DVSC-TEVA – Puskás Akadémia 18.00. v.: Erdős
Budapest Honvéd-Vasas 18.00, v.: Karakó

 

A tabella
1. Ferencvárosi TC 22 18 1 3 45–10 +35 55
2. Újpest FC 22 9 9 4 30–21 +9 36
3. DVSC-Teva 22 9 8 5 35–23 +12 35
4. Szombathelyi Haladás 22 9 8 5 20–21 –1 35
5. Videoton FC 22 11 1 10 24–21 +3 34
6. Paksi FC 21 9 6 6 27–21 +6 33
7. MTK Budapest 21 8 7 6 25–21 +4 31
8. Budapest Honvéd 22 7 6 9 27–28 –1 27
9. Diósgyőri VTK 22 6 5 11 23–34 –11 23
10. Vasas FC 22 6 1 15 20–38 –18 19
11. Puskás Akadémia FC 22 4 7 11 24–34 –10 19
12. Békéscsaba Előre 22 3 5 14 18–46 –28 14

MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik