Foci

Bajnokok Ligája: Két nagyágyú már a legjobb tizenhat között

Egy csapat matematikai esélyét is elveszítette arra, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe.

Amint arról már beszámoltunk, kedden nyolc mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája. A negyedik forduló után biztossá vált, hogy két sztárcsapat ott lesz az egyenes kieséses szakaszban. Nézzük az állást csoportonként, két körrel a vége előtt.

A csoport

A Paris Saint-Germain elleni győzelmének köszönhetően biztossá vált, hogy a Real Madrid továbbjut a csoportjából. A királyiak első helye nem biztos, de nagy pénz nem mernénk rá tenni, hogy a franciák mögé szorulnak. Zlatan Ibrahimovic és társai is joggal reménykedhetnek a továbbjutásban. A párizsi alakulat négy ponttal előzi meg a Sahtar Doneck csapatát.

B csoport

Ebben a négyesben még minden nyílt. A csoportelső Manchester United ki is eshet, de a jelenleg negyedik CSZKA Moszkva is nyugodtan továbbmehet a kvartettből. Az angolok hét ponttal állnak, őket követi a hatpontos PSV Eindhoven és Wolfsburg, míg a moszkvaiak négy egységgel rendelkeznek.

A következő fordulóban Manchester United – PSV és CSZKA – Wolfsburg összecsapásokat rendeznek.

C csoport

Még egyetlen gárda sem jutott tovább, de a Benfica karnyújtásnyira van a legjobb tizenhat mezőnyétől. A portugálok öt ponttal előzik meg a harmadik helyen álló Galatasarayt. A második Atlético Madrid nagy esélyt szalasztott el Kazahsztánban, így Diego Simeone csapata egy kört még várniuk kell. Amennyiben hazai pályán legyőzik a törököket, ott lesznek a nyolcaddöntőben.

D csoport

A Manchester City azzal, hogy győzni tudott a Sevilla otthonában, már nyugodtan várhatja a következő két fordulót. A tavaszi folytatás során viszont nem mindegy, hogy a csoportelsők lesznek-e vagy sem. A Juventus azzal, hogy nem kapott ki a Borussia Mönchengladbach otthonában, gyakorlatilag továbbjutott.

A torinóiak öt pont fórban vannak a spanyol együttessel szemben, valószínűleg nem szalasztják el a hatalmas esélyt. Vereségével a Gladbach már biztosan nem juthat tovább.

Bajnokok Ligája, keddi eredmények

A csoport:
Real Madrid – Paris Saint-Germain 1-0 (1-0)
Gólszerző: Nacho (35.)

Sahtar Doneck – Malmö 4-0 (1-0)
Gólszerző: Gladkyj (29.), Srna (48. – büntetőből), Eduardo (55.), A. Teixeira (73.)
Kiállítva: Arnason (89.)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Real Madrid 10 pont, 2. PSG 7 pont, 3. Sahtar Doneck 3 pont, 4. Malmö 3 pont

B csoport:
Manchester United – CSZKA Moszkva 1-0 (0-0)
Gólszerző: Rooney (79.)

PSV Eindhoven – Wolfsburg 2-0 (0-0)
Gólszerző: Locadia (55.), L. de Jong (86.)

A csoport állása: 1. Manchester United 7 pont, 2. PSV 6 pont, 3. Wolfsburg 6 pont, 4. CSZKA 4 pont

C csoport:
Benfica – Galatasaray 2-1 (0-0)
Gólszerző: Jonas (52.), Luisao (67.) illetve Podolski (58.)
Kiállítva: Gaitan (85.)

FC Astana – Atlético Madrid 0-0

A csoport állása: 1. Benfica 9 pont, 2. Atlético 7 pont, 3. Galatasaray 4 pont, 4. Astana 2 pont

D csoport:
Borussia Mönchengladbach – Juventus 1-1 (1-1)
Gólszerző: Johnson (18.) illetve Lichtsteiner (44.)
Kiállítva: Hernanes (53.)

Sevilla – Manchester City 1-3 (1-3)
Gólszerző: Tremoulinas (25.) illetve Sterling (8.), Fernandinho (11.), Bony (36.)

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Manchester City 9 pont, 2. Juventus 8 pont, 3. Sevilla 3 pont, 4. Borussia Mönchengladbach 2 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik