Foci

Deutsch Tamás megint beszólt az újpesti polgármesternek

Szombaton este 20 óra 30 perctől rendezik az Újpest-Ferencváros rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában. A Fradi-drukkerek kivetítőn tervezik megnézni a meccset, ráadásul a Megyeri út-Váci út kereszteződésénél. Mindez nem nyerte el annyira Wintermantel Zsolt, Újpest polgármesterének tetszését, aki a Facebookon vázolta fel a helyzetet:

„Pár napja felreppent a hír, hogy a vénaszkenner miatt a mérkőzéseket bojkottáló FTC szurkolók, szeptember 12-én szombaton este, a Megyeri út-Váci út kereszteződésnél fognak kivetítőről mérkőzést nézni. Számos Újpest szurkoló és még több újpesti polgár keresett meg azzal, hogyan engedélyezhette ezt az Önkormányzat.

Tájékoztatok mindenkit, hogy a Rendőrség elmondása szerint a Gyülekezési törvény hatálya alá eső tüntetést jelentettek be az FTC szurkolók, melyet a Rendőrség a hatályos törvények szerint tudomásul vett. Ez alapján, az egyéb törvényi rendelkezések betartása esetén, az FTC szurkolók gyakorolhatják az Alaptörvényben biztosított állampolgári jogaikat. Az Önkormányzatnak ebben NINCS törvényi felhatalmazása, így döntési mozgástere sem! Hogy érthetetlennek, ésszerűtlennek, sőt provokatívnak tartjuk ezt a helyszínválasztást, az jelen esetben sajnos nem számít. A Rendőrség úgy ítélte meg, hogy ez a „tüntetés”, a törvény rendelkezései alapján, nem jár az állami szervek működésének, vagy a közlekedés aránytalan zavarásával.

A bejelentett és engedélyezett eseményen a rend fenntartásáról a szervezőknek kell gondoskodni, melyen a Rendőrség is jelen van, beavatkozásukra akkor kerül sor, ha jogsértés történik. A Rendőrség feloszlatja a tüntetést, ha ott fegyverrel, vagy felfegyverkezve (pl. ütők, szúró-, vágóeszközök) jelennek meg, a bejelentéstől eltérően tüntetnek, vagy mások jogait aránytalanul sértik. A Rendőrségnek, akkor is be kell avatkoznia, ha valamilyen bűncselekmény történik, például rongálás vagy garázda magatartás történik. Amennyiben kivetítőt alkalmaznak, azt is be kell jelenteni a Rendőrségnek. A tüntetésen való részvételért nem lehet pénzt kérni és ott kereskedelmi tevékenység sem folytatható, sem étel, sem ital, sem zászlók, sálak, pólók nem árusíthatók! A szerzői jogok megsértése esetén, a jogtulajdonos, polgárjogi eljárást kezdeményezhet.

Az Önkormányzat és a polgárőrség a saját eszközeivel mindent el fog követni, hogy az újpesti polgárok a lehető legkisebb hátrányt szenvedjék a rajtunk kívül álló okok miatt tartott és így nem Újpestre való tüntetés miatt. Mi kérünk elnézést!”

Wintermantel Zsolt egy neki címzett hozzászólásra azt válaszolta, tiszteletben tartja a Fradi-szurkolók küzdelmét, de rossz döntésnek tartja a helyszínválasztást. Példaként hozta fel, hogy az újpesti drukkerek hasonló helyzetben nem a Groupama Arénához mentek, hanem az újpesti Szent István téren tartottak tüntetést és közös meccsnézést.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke sem hagyta szó nélkül az újpesti polgármester bejegyzését. Deutsch az utóbbi időben előszeretettel köt bele Wintermantelbe, ezt tette ezúttal is:

„Semmi különös nem történik, Zsolt, csak elmennek és buliznak egy jót Szarajevó után arrafelé is a sötétzöld cimboráid, hisz annyira aggódtál értük.”

A korábbi szócsatájuk után az újpesti szimpatizánsok a lelátón küldték el melegebb éghajlatra Deutschot, emiatt az MLSZ megbüntette a lila-fehér klubot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik