Foci

P&G termékek vásárlásával a hazai jégkorong utánpótlásért[x]

A Procter & Gamble, az ötkarikás játékok világszintű partnere, a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok alkalmából vásárlói programot indított, melynek keretében minden vásárló, aki 2014. február végéig a Tesco magyarországi üzleteiben P&G termékeket – többek között Pampers, Ariel, Lenor, Jar, head&shoulders, Oral-B, Gillette, Old Spice márkákat – vásárol, támogatja a magyar jégkorong utánpótlást, a jövő olimpiai bajnokait. A befolyt összegből a vállalat a Magyar Olimpiai Bizottság javaslatára országosan 5 hoki utánpótlás csapat sportolási lehetőségeinek bővítéséhez és fejlesztéséhez járul hozzá.

A vásárlói támogatói program a P&G 175 éves fennállásának legnagyobb kampánya, a „Köszi Anyu!” program keretében valósul meg, mellyel a vállalat az édesanyák előtt tiszteleg kitartó támogatásukért, elkötelezettségükért és odaadásukért. A P&G – a magyarországi jégkorong utánpótlást támogató kezdeményezésén túl – mintegy 25 millió dollárt különített el ifjúsági sportok támogatására, azok számára, akik a legtöbbet jelentik az anyáknak: a gyermekeiknek. A program eredményeként a P&G márkáin keresztül eddig mintegy 8 millió dollár támogatást nyújtott világszerte.

A P&G hazai vásárlói programjának idei sport nagykövete Szuper Levente magyar jégkorongozó, kapus, az első magyar játékos, akit a világ egyik vezető jégkorong ligája, az NHL egyik csapata szerződtetett. Jelenleg a hoki utánpótlás egyik budapesti szakosztályvezetőjeként tevékenykedik, így örömmel vállalta a felkérést.

A P&G – “Köszi Anyu!” kampányának idei, nagysikerű filmje, a „Pick Them Back Up! – Hogy soha ne adjuk fel!” mintájára – elkészítette magyarországi vásárlói programját népszerűsítő rövidfilmjét is. A film a kis hokinövendékek sportos mindennapjait mutatja be, példaképük, Szuper Levente társaságában, de a filmből nem hiányozhat a „Köszi Anyu!” program legfontosabb üzenete sem: az édesanyák kitartó támogatása és odaadása, amely nélkül – legyen szó akár egy élsportolóról, vagy csupán egy izgő-mozgó kisgyermekről – a siker csak álom lehetne.

„Egy sportoló életében óriási szerepet játszanak a szülők. Szüleim engem is egész kiskoromtól kezdve vittek az iskolából edzésre, az edzésről zeneórára, majd haza – másról sem szólt az életük, csak a bátyámról és rólam.” – mondta el Szuper Levente személyes vallomásában. “Az ember felnőtt korára tudja igazán értékelni mindazt, amit a szülei érte tettek. Örök hálával tartozom nekik azért, hogy élsportolóvá válhattam.”

A vásárlói programmal kapcsolatos további információért látogasson el a következő oldalra: www.pgolimpia.hu
A P&G „Köszi Anyu!” kampányáról pedig további videókat a következő oldalon talál: P&G YouTube.

P&G, az ötkarikás játékok nemzetközi partnere
A P&G először az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságával működött együtt a 2010-es Vancouveri Téli Olimpiai Játékok kapcsán. Ezt követően a vállalat 10 éves, 2020-ig tartó hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és az ötkarikás játékok világszintű kiemelt támogatójává vált.

Az ötkarikás játékok nemzetközi partnere, a Procter&Gamble idén is útjára indítja globális „Köszi Anyu!” kampányát, mely a sportolók mögött álló édesanyákat helyezi középpontba azáltal, hogy köszönetet mond nekik mindazért, amit anyaként tesznek gyermekeikért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött együttműködés keretében megvalósuló projekt a P&G 175 éves fennállásának legnagyobb kampánya.

A vállalat emellett 25 millió dollárt különített el ifjúsági sportok támogatására, azok számára, akik a legtöbbet jelentik az anyáknak: a gyermekeiknek. A program eredményeként a P&G márkáin keresztül eddig mintegy 8 millió dollár támogatást nyújtott világszerte.

A P&G-ről
A P&G termékeit naponta 4,8 milliárd ember használja világszerte. A vállalat portfoliójába olyan elismert, minőségi és vezető márkák tartoznak, mint az Ace®, Always®, Ambi Pur®, Ariel®, Bounty®, Charmin®, Crest®, Dawn®, Downy®, Duracell®, Fairy®, Febreze®, Fusion®, Gain®, Gillette®, Head & Shoulders®, Iams®, Lenor®, Mach3®, Olay®, Oral-B®, Pampers®, Pantene®, Prestobarba®, SK-II®, Tide®, Vicks®, Wella®, and Whisper®. A P&G mintegy 70 országban van jelen. A vállalatot és termékeit érintő legfrissebb hírekért látogasson el a vállalat weboldalára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik