Foci

Kétség sem fért a Roma győzelméhez

Mattia Destro (mattia destro)
Mattia Destro (mattia destro)

A fővárosi labdarúgócsapat hazai pályán győzte le 3-0-ra a Sampdoriát.

A Serie A 24. fordulójának vasárnapi esti mérkőzésén az AS Roma együttesének viszonylag sokáig tartott a vendégvédelem feltörése, de a 44. percben, egy szöglet után Destro fejjel eredményes tudott lenni. A második felvonás elején aztán Pjanic szabadrúgásból, Destro pedig akcióból volt ismét eredményes, a Roma pedig összességében sima és abszolút megérdemelt győzelmet aratott a mérkőzést tíz emberrel befejező Samp ellen.


Mattia Destro két gólt is szerzett
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Romának a Juventus elleni vereség óta ez volt az ötödik mérkőzése, amelyet veretlenül vívott meg a bajnokságban. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Parma elleni hazai mérkőzését elnapolták a csapatnak még február elején.

A Farkasok még mindig lőtávolon belül vannak a Juvéhoz képest, jelenleg kilenc pont a két csapat közti különbség.

Eredmény – Serie A, 24. forduló

AS Roma – Sampdoria 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Destro (44., 57.), Pjanic (54.)
Piros lap: Gastaldello (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik