Foci

„Az angol futball olyan, mint egy tank”

Változásokat sürget és célokat tűzott ki az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) új elnöke.

Greg Dyke, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) júliusban megválasztott elnöke egy interjú során elárulta a jövőbeni terveit az angol válogatottat, és az angol labarúgást illetően. Tervei között szerepel egy bizottság felállítása (FA Commission), melynek fő feladata az angol labdarúgás helyzetének kivizsgálása, és megreformálása lenne.

“Az angol futball olyan, mint egy tank, aminek most egy másik irányba kell kanyarodnia.”

Az angol válogatott a játékosok képességei alapján évek óta a világ élmezőnyébe tartozik, a válogatott azonban 1996 óta nem tudott nagy világverseny elődöntőjébe bejutni.

“Két célom van az angol válogatottal. Az egyik a 2020-as Európa-bajnokságon legalább az elődöntő, a másik pedig a 2022-es világbajnokság megnyerése. Nem kétséges, hogy ezek a célok néhány játékosra nagyobb terhet fognak helyezni, de meg kell birkózniuk vele. A legjobb labdarúgóknak bírniuk kell a nyomást, mi pedig a legjobbak akarunk lenni.”

Ez utóbbit, a 2022-es vb-t Katarban rendezik, ahol ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja, hogy az extrém hőség miatt a rendezvény nyáron legyen megtartva.

Az angol válogatott a 2012-es EB-n is a negyeddöntőig jutott – az olaszok búcsúztatták őket tizenegyesekkel
Fotó: MTI

Dyke említést tett még a Premier League-ről is. Elmondása szerint aggasztó, hogy a külföldi játékosok egyre inkább kiszorítják a hazai futballistákat az angol bajnokságból, és ennek a tendenciának akar véget vetni.

“Az 1992-93-as szezonban az angol labdarúgók aránya a kezdőcsapatokban 69 százalék volt. A tavalyi szezonban ez az arány mindössze 32-re csökkent.”

Véleménye szerint ez összefügg a válogatott teljesítményével is: “Ha a tehetséges fiatal labdarúgóink nem kapnak emiatt szerepet, akkor itt komoly problémák vannak.”

Dyke ezenkívül szeretné megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy a Premier League közben egy rövidebb szünetet tartsanak, hasonlóan mint a német, az olasz és a spanyol bajnokságban. Sokan vélekednek úgy, hogy az angol válogatott azért ilyen eredménytelen, mert szezon közben, főleg december végén elég komoly terhelést kapnak a labdarúgók, amihez még hozzájönnek az FA-kupa, a Ligakupa, és esetlegesen a Bajnokok Ligája küzdelmei. Erre talán a legjobb példa Owen Hargreaves, aki a 2002-es világbajnokságon a legfittebb angol labdarúgó volt – a német bajnokságból került be a Távol-Keletre utazó keretbe…

Az elnök terveit mindenképpen komolyan kell venni, hiszen tudjuk, a német labdarúgás hasonló módon érte el jelenlegi szintjét. A németek a 2004-es Eb kudarca után döntöttek a labdarúgás megreformálása mellett, aminek következménye két világbajnoki harmadik hely (2006, 2010), egy Eb-döntő (2008) napjainkban számtalan fiatal német tehetséggel (Marco Reus, Mario Götze, Mesut Özil, Ilkay Gündogan, stb.), akiknek köszönhetően a német válogatott a jövő évi brazíliai világbajnokság egyik legnagyobb esélyese – mindössze 9 évvel a reformok után…

Dyke céljai az angol labdarúgást illetően:

  • Elődöntő a 2020-as Európa-bajnokságon és győzelem a 2022-es világbajnokságon
  • Több angol labdarúgó, főleg kezdőjátékos a Premier League-ben
  • Munkavállalási engedélyek felülvizsgálata
  • Játékosok kölcsönvételi lehetőségének felülvizsgálata
  • Egy esetleges szezonközti szünet előnyeinek és hátrányainak felülvizsgálata

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik