Foci

Otthon botlott a Dortmund, Husztiék nyertek

Robert Lewandowski (robert lewandowski, )
Robert Lewandowski (robert lewandowski, )

Pikáns mérkőzés lehetet volna ez Hajnal Tamás számára, ugyanis a vendég sváb együttes magyar válogatott középpályása korábban megfordult a BVB együttesében is. Bruno Labbadia azonban másképp gondolta ezt, nem kezdette és be sem cserélte honfitársunkat.

A találkozó egyébként közepes iram mellett is számos helyzetet hozott, ám hiába a ziccerek, a játékosok ezen a délutánon be voltak oltva góllövés ellen. A legközelebb Lewandowski járt a gólhoz, ám a hajrában a lécre bombázott – ráadásul lesről, bár ez a játékvezetőnek nem tűnt fel. A vége így 0-0 lett, a címvédő zsinórban második hazai meccsén nem tudott nyerni.

Idő közben egy másik magyar játékos, Huszti Szabolcs kezdőként 87 percet a pályán töltött a Hannoverben, amely hazai pályán fogadta az Augsburgot. A pirosak nem borították a papírformát, Diouf és Standl találatával pedig 2-0-ra nyertek és otthon tartották a három pontot.

A játéknap eddigi legnagyobb meglepetése az öt találatot hozó Hoffenheim-Schalke bajnokin született. A második helyen tanyázó vendégek kétszer is egyenlíteni tudtak, azonban Schipplock találatára már nem tudtak válaszolni, így nem kis meglepetésre kikaptak a fordulót a 14. helyről váró Hoffenheimtől.

A Wolfsburg a Nürnbergtől is kikapott, a Mönchengladbach pedig nem bírt a Freiburggal.

Eredmények – Bundesliga, 10. forduló

Borussia Dortmund – VfB Stuttgart 0-0

Hannover 96 – Augsburg 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Diouf (26.), Stindl (85.)

Hoffenheim – Schalke 04 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Volland (13.), Firmino (67. – 11-esből), Schipplock (90.) illetve Neustadter (37.), Uchida (82.)

Nürnberg – Wolfsburg 1-0 (0-0)
Gólszerző: Gebhart (76.)

Borussia Mönhengladbach – Freiburg 1-1 (0-0)
Gólszerzők: De Camargo (49.) illetve Caligiuri (77. – 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik