Foci

Az Arsenal fordított és megverte a Barcelonát

A BL szerdai szupermeccsén nagy feltámadásnak lehetett tanúja az Emirates 60 ezer nézője. A másik meccsen otthon égett a Roma.

Sokak szerint a világ két legszebben játszó csapata találkozott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Emirates Stadionban.

Az első félidőben a londoniak nem találták a Barcelona játékának ellenszerét, szokás szerint cicáztak a katalánok, de ez nem jelenti azt, hogy néhány helyzetre ne futotta volna Walcottéknak.

Mégis, elég volt egyetlen hiba, egy sikertelen lesreállítási kísérlet, és a vendégek rögtön kihasználták a lehetőséget David Villa jóvoltából. (Előtte a 15. percben Messi hagyta ki azt, amit nem szokott, egy ordító ziccert.)

David Villa gólja:

A félidő hátralévő részében feszült harc folyt a pályán, de újabb gól már nem született.

A második félidőben sokáig nem tudott mit kezdeni a londoni csapat a Barcelona stílusával, aztán egy megindulást követően egy emberként pattant fel az 59 927 néző, hiszen Van Persie éles szögből egyenlített, miután kilőtte Victor Valdes kapuját. 1-1!

Van Persie találata:

Lendületet kapott a közönség buzdítása mellett az Arsenal, ez pedig eredményre vezetett. Nasri szaladt a jobb oldalon, középre adott, érkezett a csereként beálló Arsavin, és laposan kilőtte a bal alsót: fordított az Arsenal és megnyerte a mérkőzést!

A mindent eldöntő gól:

A másik mérkőzésen egészen fura eredmény született. Még vezetett a Roma, de már az első félidőben kapott egy hármast a braziljai által szárnyaló ukrán sztárcsapattól.

Menez a 61. percben szépített, de ez egyáltalán nem vigasztalta a hazai drukkereket.

Claudio Ranierinek sokak szerint egy újabb kudarc után mennie kell az olaszok kispadjáról, ezt a mai meccset biztosan nem teszi ki az ablakba, így elképzelhető, hogy következményei is lesznek a hazai vereségnek.

Perrotta gólja:

Jadson egyenlített:

Costa vezetést szerzett a Donyecknek:

Adriano már kétgólosra növeli azt:

Menez gólja:

Eredmények, Bajnokok Ligája nyolcaddöntők:

Arsenal – Barcelona 2-1 (0-1)
gólok:
Van Persie (78.), Arsavin (83.), illetve David Villa (26.)

AS Roma – Sahtar Donyeck 2-3 (1-3)
gólok:
Perrotta (28.), Menez (61.), illetve Jadson (29.), Costa (36.), Adriano (42.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik