Foci

Kivizsgálja az UEFA a Real trükkjét

Az UEFA csütörtökön fegyelmi vizsgálatot indított a Real Madrid vezetőedzője és négy játékosa ellen.

Az UEFA szerint José Mourinho, valamint Xabi Alonso, Sergio Ramos, Iker Casillas és Jerzy Dudek ellen sportszerűtlen viselkedés a vád. A meghallgatást jövő kedden tartják az ügyben.

Xabi Alonso a 87., társa pedig a 90. percben kapta meg a kiállítást érő második sárga lapját – egyformán időhúzás miatt. Így mindketten automatikusan kihagyják az utolsó csoportmeccset, ám ez a Real Madrid számára tét nélküli, hiszen már megnyerte a csoportját. A két futballista a tavaszi, nyolcaddöntős folytatásban ismét bevethető lesz – feltéve, ha utólag nem kapnak eltiltást.

Több feltűnő momentum is megelőzte a kiállításokat. Mourinho néhány perccel Xabi Alonso piros lapja előtt a pálya mellett beszélt a játékossal. Ezután a kispadon Dudek tartalékkapusnak súgott valamit, aki aztán szólt a pályán álló hálóőrnek, Casillasnak, ő pedig kisvártatva Ramosnak mondott valamit a pályán. A kiállítások után egyikük sem reklamált, sőt, Ramos még kezet is fogott Craig Thomson játékvezetővel.

Az amszterdami meccset a Real nyerte 4-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik