A 23 klasszis várhatóan a 100 és 200 méter hát mellé két-három plusz számot venne fel, de csakis olyanokat, amelyekben esélye van az éremszerzésre. Érdekesség, hogy Kós 200 méter háton olimpiai bajnoknak, valamint kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, Európa-bajnokságon viszont még nem győzött ebben a számban, ez számára egy külön motivációt jelent majd a francia fővárosban.
Kós 50-100-200 méter háton, 100 és 200 méter pillangón, valamint 200 méter vegyesen nevezett az Eb-re, utóbbi viszont ütközik a 100 méter háttal, így jó eséllyel az egyik kiesik majd a programból. Milák Kristófról is hosszasan értekezett, akivel kapcsolatban egyelőre kérdéses, hogy vállal-e majd váltószámot az Európa-bajnokságon.
Ha van egy Milák Kristófunk, és lett volna egy közepes mellúszónk, akkor egy aranyéremre is esélyesek lettünk volna, ami még sohasem történt meg Magyarországon. Nagyon szomorú vagyok emiatt, azért is jöttem ide Hódmezővásárhelyre, hogy gyakoroljuk a váltásokat. A gyorsváltó így is indulni fog, még ha nem is lesz a Kristóf, próbálunk azzal a négyessel, ami összeáll, egy érmet nyerni
– mondta Kós Hubert, aki részletesen is kitért Milák személyiségére.
„Én azt érzem, hogy valaki akkor lesz legenda igazából, ha egy csapatot fel tud húzni maga köré. Ez egy elveszett lehetőség, amit most lehetett volna megalapozni. Amerikában a váltó az egyik legfontosabb dolog, hiszen tudják, hogy érmesek lesznek minimum, ha összeáll a legjobb négyes. Kristóf picit máshogy működik, ami nem vesz el semmit a tehetségéből, de szomorú, hogy csak magára gondol és nem a csapatra.”
Kós egyébként személyes célt is kitűzött maga elé: 200 méter háton megdöntené az amerikai Aaron Peirsol világcsúcsát (1:51.92 perc).

